| LD50 szerver |
Kedves felhasználóink és olvasóink! Hatalmas kéréssel fordulok most hozzátok, de mentségemre váljék: fontos és közös célért küzdünk. Amint azt már többször is olvashattátok, az LD50 új szerverre akar költözni, hogy rengeteg apró és kevésbé apró hibát ki tudjunk küszöbölni. A jelenlegi tárhelyünk (pardey.org) baráti alapon működik, viszont egyre kevésbé bírja a terhelést, amit a portálunk okoz, hiszen nem ilyen méretű és forgalmú site-ra lett tervezve. Ahhoz, hogy érdemi javításokat és újításokat tudjunk eszközölni (amiktől nektek is otthonosabb, kényelmesebb és használhatóbb lesz az LD50), új szerverre van szükségünk. Ez az új szerver már készen áll a használatra, nagyon rövid időn belül tesztelni is fogjuk, viszont a mostanival ellentétben már nem (teljesen) baráti alapon működik, tehát havi szintű költségei vannak. Ezt (és a többi, egyéb kiadást) a jövőbeli reklámbevételeinkből tudjuk majd finanszírozni, de addig sajnos nincs más megoldás, mint hogy a ti segítségeteket is kérjem az első lendülethez. Amennyiben bármilyen mértékben hozzá tudtok/akartok tenni az LD50 működéséhez, keressetek meg mailben (djninth@gmail), vagy privát üzenet útján, lakóhelytől függetlenül találunk megoldást. A probléma nagyon égető, ezért minden hozzájárulásért hálásak vagyunk, mérettől függetlenül! Cserébe minden erőnkkel azon leszünk, hogy minél hamarabb biztos talaj legyen az oldal alatt és mihamarabb használhassátok az új funkciókat, amiket nagyrészt a ti kéréseitek és tippjeitek alapján állítottunk össze.
Természetesen minden felmerülő kérdésre válaszolok az előbb említett elérhetőségek bármelyikén. Előre is köszönök minden segítséget a szerkesztőség és mindazok nevében, akiknek szívügye az LD50!
Update: támogatói lista a tovább után! Köszönünk minden eddigi segítséget és továbbra is várjuk azokat, akik tudják/akarják támogatni az LD50-et, összegtől függetlenül. |
| Tovább... (509 byte) | 57 hozzászólás
| © 9th |
 |
2010. február 7., Vasárnap
2010. február 4., Csütörtök
| Breakcore Farsang 2010.02.19 @Tűzraktér |
Nasgul (darkstep/breakcore)
Okami (jungle/breakcore)
Microbonics LIVE (breakcore/happy hardcore)
Saboteur LIVE (breakcore/mashup)
NINth (breakcore/idm)
Live Visual by: Z!
2010. Február 19. - 21:00
Tűzraktér (nagyterem), Bp., Hegedű utca 3.
Beugró: 500 Ft
A Dream Sequence Crew és a soproni Have A Noise Day közös erővel próbálja meg elűzni az idei, különösen keménynek ígérkező telet, farsangi bálján, a Tűzraktérben. A pultok mögött 3 DJ (Nasgul, Okami, NINth) darkstep, jungle és idm elemekkel megspékelt breakcore lemezeket pakol a nagyérdemű talpa alá, Microbonics és Saboteur pedig live szettjükkel gondoskodnak a vidám hangulatról.
Beöltözni ajánlott, önmaguknak öltözött emberek csak extrém esetekben kerülhetnek a hivatalos partifotókra!
Mindenkit várunk szeretettel! |
| 6 hozzászólás
| © 9th |
 |
2010. február 1., Hétfő
| Pornography koncert szombaton! |
2010. február 6-án Blasphemous Depeche Mode klub lesz a Club Coolban! A kisteremben fellép a Pornography, a koncert után pedig a zenekar frontembere Árpi selectorkodik, ahol a sok Cure mellet dark/new wave gyöngyszemek is elhangoznak majd. A nagyteremben pedig Józan-Géza gondoskodik majd a hangulatról, azaz sok-sok Depeche Mode szám lesz hallható. |
| 2 hozzászólás
| © liquid |
 |
2010. január 28., Csütörtök
2010. január 23., Szombat
-
A kiadói támogatás hiányára hivatkozva a Christian Death zenekar visszamondta a teljes európai turnéját, amin a The 69 Eyes előzenekaraként vettek volna…
-
Január 12-én egy igazán ütős bulival örvendeztette meg hazai rajongóit az EBM-legendaként is aposztrofált Nitzer Ebb csapata. A Depeche Mode előző napi…
-
Ezúttal a 3D-mozi lehetséges káros élettani hatásairól olvashattok, valamint egy videó révén részt vehettek egy a Világegyetem pereméig tartó utazásban.
2010. január 22., Péntek
-
A Neo-Form, egy népszerű német neofolk, neoclassical és martial zenei portál az oldal átalakítása idején is biztosítja három válogatáslemezének zavartalan…
2010. január 21., Csütörtök
-
Szuperbuli a Last Exit szervezésében!
Fellépők: Pirkan, Voluntas Voraginis, United Gods, XX4
Kapunyitás: 21:00
Koncertek: 21:30
Belépő: 800 HUF…
2010. január 20., Szerda
-
Az alternatív elektronikus és industrial zenék rajongói ezen a hétvégén sem panaszkodhatnak, hogy nincs hova menni szórakozni, hiszen több remek…
2010. január 18., Hétfő
-
Azt hiszem, minden rajongó álma – lett légyen bármilyen zenei stílusról is szó –, hogy egyszer kedvenc zenekara hazai koncertjét szervezhesse.…
2010. január 16., Szombat
-
A már 25 éve dübörgő KMFDM bejelentette, hogy a még 2009 márciusában kiadott Blitz albumuk mellé hamarosan kiadnak egy remix lemezt, ami a Krieg címet…
2010. január 15., Péntek
-
A BKV sztrájk sajnálatos dolog, de minket sosem érdekeltek a szabályok, akadályok, rendszerek, stb., így a bulit megtartjuk, reméljük ti sem akadtok fenn…
2010. január 14., Csütörtök
-
Izgalmas hírrel szolgálhatok mindenkinek a februári Ulver koncerttel kapcsolatban, ugyanis nem más lesz az előzenekar, mint a Void ov Voices, Csihar Attila…
-
Amennyiben lesz még BKV sztrájk pénteken, abban az esetben a Nekromantika elmarad!
A szombati Industrial Fusion meg lesz tartva mindenképp, eljutási infó bent!
2010. január 13., Szerda
Régebbi cikkek ›››
|
 |
2010. február 9. Kedd, 22:00 SM'S CAFÉ (Bp. VII., Síp u. 4.)
DJ: Sis
Ingyenes!
Térkép Hozzászólok 2010. február 10. Szerda, 22:00 SM'S CAFÉ (Bp. VII., Síp u. 4.)
Selector: SM's Girl
Ingyenes!
Térkép Hozzászólok 2010. február 11. Csütörtök, 23:00 FILTER (Bp. VII., Almássy u. 1.)
DJs: Andone, Toncsi-Cox
Ingyenes!
Térkép Hozzászólok 2010. február 12. Péntek TÜNDÉRGYÁR (Bp, 1094, Tűzoltó utca 22, a pincében)
Nyitás előtti rombuli a most épülő Tündérgyárban!
/industrial techno, goa, dark psy, hardelectro/
Djs: Sis, Ankin, CosmO_O, Dorn, Narny, NINth
Nyitás: 21:00
Start: 22:00
Belépő: 500HUF
Flyer, Térkép 9 hozzászólás 2010. február 12. Péntek, 19:30 KÉK YUK / VÖRÖS YUK (Bp. III., Fényes Adolf u. 28.)
Kék Yuk
Fellépők: Wasted Struggle, The Sharon Tate, AW, One Reason to Kiss, Andriél (A)
Vörös Yuk
Fellépők: GetNO, Ashley Noise, No More Gravity, Angel's Revenge
Koncertek után Rózsaszirom diszkó Jogsival!
Belépő: 900 HUF, jelmezben és elővételben a Vörös Yukban fellépő zenekaroktól 600 HUF
Térkép Hozzászólok 2010. február 12. Péntek, 21:00 GYÁR (Bp. IX., Soroksári út 160.)
A január 15-én elmaradt buli pótlása!
Nagyterem:
- gothic / dark / electroindustrial / deathrock -
Vetítés: Nomad
Fellépő: Iloncsuk Szabadcsapat (kun hagyományőrzők)
Selectors: Gelka, Tiferet, Xian
Kisterem:
a Memento Mori szervezésében NOMAD c. kiállítás
Selector: KoviKata
Belépő: 800 HUF
Bővebb infó!
Flyer, Térkép 43 hozzászólás 2010. február 12. Péntek, 22:00 SM'S CAFÉ (Bp. VII., Síp u. 4.)
- 70's 80's disco + dark-goth-metal -
Selectors: Kali + Arkhon
Ingyenes!
Térkép Hozzászólok 2010. február 12. Péntek, 22:00 FILTER (Bp. VII., Almássy u. 1.)
Dave Gahan day
Depeche Mode, Szinti-Pop, 80as évek
DJ: Andone
Belépő: 242 HUF
Info: 101-es Klub
Flyer, Térkép 5 hozzászólás 2010. február 12. Péntek, 22:00 MERLIN SZÍNHÁZ (Bp. V., Gerlóczy u. 4.)
Nagyterem
Line-up: Fine Cut Bodies - live - + Kiégő Izzók, Collins and Behnam - live - + Exlex, Bernáth/y and Son - live - + Urbanizer, Modul (aka. Mango) - live - + Luma Beamerz, Andras Toth - live - + Illuvision
Casino Bangkok Bár
Line-up: Dr. Zoidberg, Sinko, Subotage, Ioda
Belépő: 1500 HUF
Flyer1, Flyer2
Térkép Hozzászólok 2010. február 13. Szombat, 20:00 A38 ÁLLÓHAJÓ (Bp., Petőfi-híd budai hídfő)
Fellépők: The Idoru, Grenma, Turn Of Mind, My Small Community, My Best Habit
Belépő: 1200 HUF
Flyer, Térkép Hozzászólok 2010. február 13. Szombat, 22:00 LIVING ROOM (Bp. V., Kossuth Lajos u. 17.)
Nagyterem:
- Depeche Mode / new wave / dark / 80's évek -
DJs: Andone, HR, Fineas
Kisterem - Digital Generation(s) III.:
Suicide Commando: Implements Of Hell lemezbemutató party
synth-pop / future-pop / aggrotech / industrial / ebm / meg amiket még szeretünk... ;)
DJs: Pilu, Liquid
Belépő: 800 HUF
Info: 101-es Klub
Flyer1, Flyer2
Térkép 5 hozzászólás - VALENTIN NAP BŐRBEN ÉS LATEXBEN - FETISH FARSANG
2010. február 13. Szombat, 22:00 SM'S CAFÉ (Bp. VII., Síp u. 4.)
Selector: Bence
Extra: performance
Belépő: 1000 HUF
Térkép Hozzászólok 2010. február 13. Szombat, 22:00 VÖRÖS YUK (Bp. III., Fényes Adolf u. 28.)
Goa Stage: Hruscsov, Mindpulse, Mental Peace, Jatepa, Chaos
Minimal Stage: The Soulshaker, Neo G, Ishino, Cube
Extrák: lufi, csocsó, lézer
Belépő: 1000 HUF
Ajándék Goa vagy Minimal mix CD minden 10. belépő mellé!
Flyer, Térkép 5 hozzászólás - PAPOK ÉS PROSTIK - VALENTIN NAPI FARSANG
2010. február 13. Szombat, 22:00 KÉK YUK (Bp. III., Fényes Adolf u. 28.)
Nagyterem
- electro / new wawe / party gothic / rock / metal -
DJs: Firen Aggonix, Félix, NINth
Kisterem
- Suttyódisco vs Rózsaszirom Disco azaz a 80'as 90'es évek legostobább slágerei -
DJs: Jogsi, NINth
Special: Pop ladies hour ( Britney, Lady Gaga, Shakira...etc - DJ: Háló)
Belépő: 1200 HUF, jelmezben 800 HUF, meztelenül ingyenes!
Flyer, Térkép 9 hozzászólás - SAVARIA DEPECHE MODE FAN CLUB
2010. február 13. Szombat, 22:00 PREMIER BILIÁRD ÉS PADLÁS MUSIC CLUB (Szombathely, Fő tér 24. - Uránia udvar)
- Depeche Mode / synth-pop / electro / industrial / ebm -
Warm-up (vetítés): F.O. System: Utolsó üvöltés
Selector: Face-X
Ingyenes!
Infó: SDMFC
Flyer, Térkép Hozzászólok 2010. február 15. Hétfő, 22:00 SM'S CAFÉ (Bp. VII., Síp u. 4.)
- sok sok óra zene az Nine Inch Nailstől -
Selector: SM's Girl
Ingyenes!
Térkép Hozzászólok 2010. február 16. Kedd, 22:00 SM'S CAFÉ (Bp. VII., Síp u. 4.)
DJ: Sis
Ingyenes!
Térkép Hozzászólok 2010. február 17. Szerda, 22:00 SM'S CAFÉ (Bp. VII., Síp u. 4.)
Selector: SM's Girl
Ingyenes!
Térkép Hozzászólok 2010. február 18. Csütörtök, 19:00 DIESEL CLUB (Bp. X., Népligeti út 2. - Ex E-Klub, a Planetárium mellett)
Fellépők: Hypocrisy (SWE), Survivors Zero (FIN), Slytract
Belépő: 5900 HUF, elővételben 4900 HUF
Flyer, Térkép 1 hozzászólás 2010. február 18. Csütörtök, 23:00 FILTER (Bp. VII., Almássy u. 1.)
DJs: Andone, Toncsi-Cox
Ingyenes!
Térkép Hozzászólok 2010. február 19. Péntek, 19:30 KÉK YUK (Bp. III., Fényes Adolf u. 28.)
Fellépők: Dolor, Drawing, Carana Padma, Sunset, Another Dawn Comes, Delusion
Belépő: 600 HUF
Flyer, Térkép 1 hozzászólás 2010. február 19. Péntek, 20:00 A-KLUB (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.)
Impact Pulse: Remix Module's lemezbemutató
- DM / electro-industrial / synth/future-pop -
Fellépő: Impact Pulse
DJs: Kraak, Cipree
Belépő: 600 HUF
Flyer, Térkép 3 hozzászólás 2010. február 19. Péntek, 21:00 TŰZRAKTÉR (Bp., VI. Hegedű u. 3.)
- breakcore / darkstep / jungle / happy hardcore / mashup / idm -
DJs: Nasgul, Okami, Microbonics - live -, Saboteur - live -, NINth
Live visual by: Z!
Belépő: 500 HUF
Flyer, Térkép Hozzászólok 2010. február 19. Péntek, 22:00 SM'S CAFÉ (Bp. VII., Síp u. 4.)
Selectors: Kali + Arkhon
Ingyenes!
Térkép Hozzászólok 2010. február 19. Péntek, 22:00 FILTER (Bp. VII., Almássy u. 1.)
Depeche Mode, Szinti-Pop, 80as évek
DJ: Andone
Belépő: 242 HUF
Info: 101-es Klub
Térkép Hozzászólok |
|