A PANKKK létrejöttét az egész (élő)zenei színtér felfokozott érdeklődéssel fogadta, hiszen azelőtt (néhány helyi, kis költségvetésű pályázat kivételével) csak ábrándozni lehetetta nyugati támogatási modellek importálásáról.

Az első lépések között egy - azóta is vitatott megítélésű - klubtámogatási rendszer szerepelt, amivel leginkább azok a zenekarok jártak jól, akik egyébként is kiemelten szerepeltek a különböző fesztiválokon és egész jól fogytak a lemezeik. A támogatott klubok, művelődési házak szervezőivel gyorsan megegyeztek, hogy a zenekar (szerződés szerinti) gázsija pont annyi legyen, mint amit egy koncertre maximálisan igényelni lehet. Senki nem várta azt, hogy a sokszáz fős helyekre engedjék be a két hete alakult totál kezdő csapatokat, de az a szféra akinek igazán szüksége lett volna rá, nem sok jót látott a programból.

Van ugyanis egy olyan réteg, amely képviselői már kellő koncertrutinnal, közönséggel rendelkeznek, zeneileg lemezérettek, esetleg túl vannak már egy-két albumon is, de annyi nem folyik be a jogdíjakból, koncertgázsikból, hogy az egy szinttel feljebb lépést finanszírozni tudják. Ahhoz, hogy egy kicsit megvillanthassák magukat ország-világ előtt, foglalkozzon velük a zenei sajtó, elég komoly összeget kell beinvesztálni. Itt olyanokról van szó, mint a hangszerpark fejlesztése, stúdióköltségek, klipkészítés, hatékony promóció, azokról az extrém esetekről nem is beszélve, amikor kifejezetten tehetséges zenekarok fizetnek azért egy kiadónak, hogy az megjelentesse a lemezét.

Senki sem várt olyat, hogy az underground bugyraiba is leérjenek a támogatások, de a fent említett csapatok bőven a vállalható, promotálható kategóriába tartoznak. Helyettük azonban a koncertezős-klubos pályázatból igazán az a második vonal profitált, akik már enélkül is szépen fenntartják, működtetik a zenekart. Első vonal kapcsán itt azt a réteget értem, akik aranylemezesek, vagy annak közelében járnak, de ők be is látták, hogy ez a pályázati rendszer nem nekik szól.

Talán kevesebb támadás érte volna a programot, ha egy nyugaton jól működő modellt valósítanak meg, azaz többszintű támogatási rendszer jön létre. Kis összegű, nem igazán anyagi jellegű segítséggel az amatőrök részére (ingyenes vagy kedvezményes próbaterem, koncertlehetőségek). Ez csökkentené az indulás, a kitörés nehézségeit, ami különösen igaz a vidéki zenekarok esetében. Aki pedig túlnő ezen a szinten, vagy boldogul saját magától, vagy pedig igénybe veszi a professzionális pályázati lehetőségeket, ahol már nagyobb tétre megy a játék.

Erre sajnos esély nem volt, hiszen az a réteg, aki már viszonylag jól profitál a zenélésből, foggal-körömmel védi a saját holdudvarát . Nyilván ők vannak jó ismeretségben a pályázatok döntnökeivel is, ez bőven tükröződik az elmúlt évek eredményein. Nem fogok nevesíteni, aki egy kicsit is benne van a dologban, érti miről írok.

Sokan azt gondolják, hogy jön ez a figura és fanyalog, ahelyett hogy örülne, hogy egyáltalán van valami. Való igaz, egész korrekt ötlet a Zenei Exportiroda létrehozása, hiszen hazai csapatoknak segít külföldi utak támogatásával és belföldi csereprogramokat is finanszíroz, aránylag sok csapatnak nyújt kis segítséget.

Azonban tegnapelőtt hozták nyilvánosságra az első lemezes és a sorlemezes megjelenésekre vonatkozó pályázat eredményeit. Zenei körökben komoly érdeklődés övezte a dolgot, hiszen ez volt az első olyan pályázat, ahol azoknak is volt keresnivalójuk, akik túl vannak az első lemezen, de még bőven szükségük van a segítségre (pár bekezdéssel feljebb taglaltam ezt).

A lemezek részfinanszírozására kiírt pályázat kulcsmondata az alábbi volt: "A pályázatban kizárólag a piaci alapon nem vagy csak nagy nehézségek árán megjelentethető, kevésbé populáris műfajok és kiadványok támogathatóak." A teljes kiírás itt olvasható.

Ehhez képest a sorlemezes pályázat 61 nyertese között
ilyen nevek sorakoznak: Depresszió, Blind Myself, 30Y, Pál Utcai Fiúk, Heaven Street Seven, Hiperkarma, Ferenczi György, Kiscsillag, Road, Colorstar, Neo, Korai Öröm, Kistehén Tánczenekar, stb. Ha valamelyik nyertessel mégsem sikerül szerződést kötni, akkor esélyt adnak néhány tartaléknak is, mint például: Superbutt, Kowalsky meg a Vega, Jamie Winchester...

Ezeket a csapatokat az összes fesztiválon és nagy klubban kikerülhetetlen szereplőként láthatjuk hétről-hétre. Természetesen bele lehet magyarázni, hogy ők nem annyira piaci alapon működő zenekarok, mint a No Thanks vagy Kozsó valamelyik gyöngyszeme, de ne felejtsük el, hogy ezek a produkciók meg sem próbáltak belekóstolni ebbe a tortába. (Kivéve Dopemant és az évek óta a szeptemberben lemezmegjelenés, novemberben Pecsa, tavasszal vidéki turné sémát követő Ossiant)

Pont azok a produkciók és érdekcsoportok jártak jól megint, akik anno a klubos pályázat kapcsán is helyzetbe kerültek. Talán többet tudtak volna segíteni olyan minőségi produkcióknak, mint a Szeg, a Remorse, az Mz/X, Watch My Dying, Trottel, Dethroners, Casketgarden, Szilárd, vagy éppen az itt is ismert I.O.N. Nyilván már attól a pillanattól kezdve felesleges volt reménykedni, amikor kiderült, hogy MTV-s és Petőfi Rádiós szerkesztők alkotják a zsűri harmadát.

A pályázatok elbírálásánál most először alkalmaztak regionális előzsűrizést, a dél-alföldi régió képviselőjeként engem is felkértek a résztvételre. Nagyon örültem a lehetőségnek és pont arról beszélgettünk egy szintén érdekelt kollegával, hogy vajon milyen szinten kiváncsiak a véleményünkre, mikor lesz találkozó a dolog kapcsán, stb? Aztán kaptunk egy körlevelet, benne egy Excel táblázattal és annyi volt a feladat, hogy a zenekarok neve mellé írjuk oda, hogy "Támogatásra javaslom", "Támogatásra nem javaslom" vagy "Nem ismerem". Semmi indoklás, vagy hasonló, ebből látszik is látszik, hogy a regionális zsűrinek semmilyen szerepet nem szántak, leginkább azért volt rá szükség, hogy jobban fennmaradjon az objektivitás látszata .

Két tanulság maradt a végére:
- továbbra is az önerőre kell hagyatkozni
- ebben a műfajban sem mások a pályázati körülmények, mint az élet más területén, tehát csak akkor van esélyed, ha közel vagy a tűzhöz, naiv aki ennél többen bízik.

Tudom hogy sok érintettnek nem tetszik ez az írás, nekem viszont az nem tetszik, hogy megint cserbenhagytak egy értékes zenei szférát. Igazából nem is szabadott volna mást várni, hiszen pont a fent említett belső kör egyik zenész tagja fenyegetőzött egy vita hevében azzal, hogy ha a zenekara nem játszhat a fesztiválon, akkor ne számítsanak sok jóra a következő szezon pályázatai során a szervezők. Durva, hogy ezt valaki így ki merte mondani...

Budapest, 2008. május 8.

Varga Balázs (Zero) - Negative Art Prod.