- Mikor csöppentetek bele a Djk világba, mennyire volt ez céltudatos elhatározás? Sokan manapság trendiségbõl kezdik el a szakmát, rettenetesen felhígítva ezzel az amúgy is e túlkínálatban lévõ mûvészeti ágazatot. Nálatok ez melyik volt elõtérben, egy hobbi, hivatás, vagy unalomûzésként kezdtetek neki a pörgetésnek?

NINth: Életemben elõször 2003-ban álltam Dj pult mögött a régi Voodoo klubban egy dark-goth bulin. Rettenetesen kíváncsi voltam, hogy mi kell ahhoz, hogy valakibõl Dj legyen, ezért felmásztam a pultba, hogy megkérdezzem Topit (õ csinálta a zenét éppen), de õ lerázott annyival, hogy el kell mennie a bárpultig, ezért pakoljak be pár számot amit gondolok és vigyázzak a cuccra. El is tûnt majd' fél órára, én összedobtam pár The Cure, Nine Inch Nails és Cradle of Filth számot, aztán mikor visszaért, megkérdezte, hogy "mi is volt a kérdés?". Újra feltettem: "Hogyan lesz valakibõl Dj?", mire a táncolókra mutatott és annyit mondott, hogy "Hát így". Ezzel a gigászi tapasztalattal mentem tovább a régi Rocktogonba, aztán onnan a régi Marco Polo klubba (most After Music club a neve), az elsõ LD50 bulik helyszínére. Már akkor is abszolút fanatikus zenezabáló voltam, de akkor még jóval szûkebb látókörrel rendelkeztem, mint most. A Nine Inch Nails volt a favorit, na meg a sötétebb metál és dark dolgok. Több évig tartottam magam ehhez a dark-goth-industrial szentháromsághoz, aztán egyre jobban éreztem, hogy nem tudom magam stílushoz kötni. Rengeteg zenét elismerek, tisztelek és imádok, a Dj szakma számomra éppen ezért kommunikációs, "népnevelõ" és tudattágító eszköz. Sorsszerû volt, hogy Dj pult mögé álljak, az én anyanyelvem ugyanis tényleg a zene. Egyszerre a szakmám, a hivatásom és szerelmem, bár valószínûleg túlontúl idealista a hozzáállásom. Nincs is túl sok olyan ember, aki hosszabb távon elviselné azt a tömény stíluskáoszt, ami nekem a lételemem.

A felhígulás pedig nem feltétlenül újkeletû dolog, mindig is volt és lesz is ilyen hullám. Régen én voltam a mainstream a csapatban, most már én is régi motorosnak számítok. Aki igazi undergroundot keres, az most is ugyanúgy megtalálja, mint 5, 10 vagy 20 évvel ezelõtt, a változás "csupán" annyi, hogy sokkal, de sokkal többet kell dolgozni az ügyön, mivel a túlkínálat miatt nehezebben érvényesülnek az igazi értékek. A borzasztó ebben igazából az, hogy amíg az emberek megelégednek a huszadrangú sorbulikkal, az unalomba rothadó slágerekkel és minõséget tökéletesen nélkülözõ önjelölt Dj-kkel, addig ugyanaz a lefelé ívelõ hullám marad, amiben most is állunk épp. Értéket teremteni pedig pont az igény hiánya miatt lehetetlen, hiszen elnyomja az "olcsóbb termékek" fehérzaja.

Sis: Amióta bulizni járok, azaz 14 éves korom óta (kb 2001 környéke) az volt az egyik álmom, hogy DJ legyek. Akkoriban nagyon sokat jártunk a PeCsás Depeche Mode klubba, amirõl azt kell tudni, hogy minden hónapban 800-1000 embert mozgat meg. Néztem a színpadon a DJ-ket és teljesen lenyûgözött a hatásuk, hogy ennyi embernek tudnak örömet okozni a munkájukkal. Engem mindig ez vonzott igazán a DJ szakmában, hogy lássam a tomboló tömeget, akik azért érzik magukat ennyire fantasztikusan, mert én szolgáltatom nekik a zenét, az én ízlésemet, a saját érzéseimet tudom átadni a közönségnek, miattam boldogok.
2005 februárjában álltam elõször a pult mögött a régi Kultiplex fenti kistermében. Liquid ötlete volt az egész, ugyanis akart egy Goteki special hourt csinálni a buliján, rólam meg akkoriban mindenki tudta, hogy egyszerûen imádom azt a bandát, így valahol egyértelmû volt, hogy engem fog felkérni. d4m4g3 adott a buli elõtt egy gyorstalpalót a 100-as Pioneer CDJ kezelésébõl, megmutatta, melyik gomb mit csinál, melyik potit hogyan kell csavarni a kívánt hatás érdekében. Természetesen ez a buli még kimerült a play gomb nyomogatásában, de a közönség visszajelzése nagyon-nagyon pozitív volt, így felmerült Liquiddel a közös együttmûködés ötlete. Így született meg 2005. év júniusában a Future Dream partysorozat, aminek most lesz az 5. születésnapja a Gyárban. A technikai tudásom buliról bulira csiszolódott, beatmatchelni magamtól tanultam meg.
Egyértelmûen szerelem volt mindig is a DJ-zés, soha nem tekintettem hivatásnak, egyszerûen imádtam zenélni, imádtam felkutatni az újabb zenéket, imádtam azt az érzést, amikor egy-egy általam sokat játszott számból sláger lett a bulikon.

A „felhígulásban” pont ez a bosszantó, hogy a mai önjelölt DJ-k (szelektorok) a „sztárság” miatt választják ezt a szakmát, pedig ha jól körülnézünk, láthatjuk, hogy egy ennyire kicsi szubkultúrában nincsenek sztárok, max. ismertebb emberek, de ettõl nem lesznek se jobbak, se többek másoknál. Ha a minõségre figyelnének a mennyiség és az arcoskodás helyett, akkor talán adhatnának valamit az amúgy egyre jobban széthulló dark-goth-cyber-whatever közönségnek. Legelõször tanuljanak meg keverni, tanuljanak meg szervezni, utána mondhatják magukat DJ-nek és szervezõnek, de addig könyörgöm, ne. Pont emiatt hullik szét ez a közösség, mert akik a színvonalas bulikat szerették, lassan nem találnak maguknak valót, mert 200 Ft-os, koncepciómentes partikkal van tele a naptár, amik a maguk 20 fõs bulijaival pont azt érik el, hogy felbontják és megbontják az amúgy is kis létszámú partiközönséget. Õk sem járnak jól, és a többi buli sem.

A teljes interjú Hoze blogjában olvasható!