Mint az elõszóból kiderül, a mû a kirkuki légibázison született 2009-ben, méghozzá egy "24-hour RPG"-verseny keretében, azaz tervezéssel, megírással, dizájnnal, tokkal-vonóval megvolt egyetlen nap alatt, ami azért elég szép teljesítmény. Mr. Jackson egyébként lányainak és feleségének ajánlja a kész terméket, utóbbinak azért, mert hagyja kedve szerint elmerülni kedvteléseiben, így a szerepjátékban is. Ennél szebb záloga a házastársi megértésnek alig hiszem, hogy lenne.

A játék háttere a közeljövõ Amerikája, ezen a világon azonban létezik egy végtelenül aljas formája a küzdõsportoknak. Az ördögi üzletember, Dr. Reginald Keeton (jól tippel a t. olvasó, neki kell meghalni) az amerikai gyerekek által nagy kedvvel összeállított, majd megunásuk után szemétdombra hajított plüssmacik, rókák, elefántok, tarajos sülök és társaik láttán a homlokára csapott, és feltette magának a kérdést: okkult tudománya révén miért is ne idézzen pár démoni lelket a tünci játékokba, egyenesen a poklok fenekérõl? És ha már idézett, miért ne vezessen be jövedelmezõ sportot a köztudatba és a tévék mûsoraiba a vérengzõ macik látványos fellépéseivel, mondjuk a World Wrestling Federation cirkuszolásainak mintájára? Az elgondolást követte a tett, létre jött a Teddy Bear Blood Sport, fõszerepben a Véres Bocsokkal. A pokoli lelkeknek azonban egy idõ után tele lett a zsákjuk azzal, hogy ilyen ócska kapitalista módon visszaéltek a vérszomjukkal, mostanában pedig nem egy, nem kettõ Véres Bocs világsztár ketrecét találják üresen, a közelben cérnadarabokkal és vérfoltokkal... Megkezdõdött a bosszú kegyelmet nem ismerõ évadja.

Bizony, a KMD-ben ezek a szökött plüssmacik a karaktereink, bár nem feltétlenül macik, kígyótól polipig bármely plüssállat alakját felvehetik. Az alakjuk nem mindegy, ugyanis a generáláshoz kapott alapon felül még további pontokat csaphatunk az értékeinkhez, ha az elefánt ormányát vagy az orrszarvú elvileg vastag bõrét is játékba tudjuk hozni. Tulajdonságból 3 van, úgymint Test, Elme és Lélek, ezek 1-6 közt mozognak, alapból 10 pontot osztunk el köztük. A Test, mint azt ki lehet találni, az állóképességet és erõt jelenti, bunyónál használatos fõleg, és ha kifogy, az annyit tesz, hogy a maciból kihullott az összes afrik. Ekkor addig nem mocoroghat túl messze, míg össze nem varrja magát, hál'istennek tû, cérna és rongy szinte mindenhol elõfordul, ha máshonnan nem, hát az imént szétkapott ellenfelekbõl. Az Elme a mentális kapabilitást mutatja, ha nullára csökken, a karakter pokoli szörnyhöz méltatlanul tényleg aranyos állatkaként viselkedik, ami a Véres Bocsok (Scarebears) köreiben a közmegvetéssel egyenlõ. A Lélek a pokoli szikra és a test kapcsolatának erõsségét mutatja, egyben regeneráló elemként is funkcionál, egy-egy Lélekpont ellövésével újratölthetjük az Elmét vagy a Testet. Ha viszont a Lélek megy le nullára valami szörnyû megrázkódtatástól, a szörnyetegünk csak úgy nyeri vissza önmagát (1 pontnyi Lelket), ha valami tényleg égbekiáltó tetûséget követ el kiemelkedõ szadizmussal.

A tulajdonságokhoz járulnak még úgynevezett Sajátságok (Traits) is, ezeken nagyjából képzettségeket kell érteni. Általában harcban kézenfekvõ dolgok, pl. Láncfûrészelés, Céllövészet, Fülletépés, Karibi kalóz harcmodor és hasonlók. Hasraütve kitalálhatunk pár obskurusabb cuccot is, mint mondjuk Mesterszakács vagy Repülõmodellezõ; bennük az a jó, hogy ha kreativitásunk végsõ megfeszítésével hihetõ magyarázatot adunk rá, miben is segít, tegyük fel, Autóversenyzõ tudományunk egy házõrzõ kutya leszerelésében, a mesélõ (pontosabban Bear Master) elismerõen csettint és jutalomként odadob egy vagy több Lélekpontot. A generálás következõ lépése néhány, az elmélyült jellemjátékot elõsegítõ lelki nüánsz megválasztása, minden macinak van ugyanis egy Gyengéje (Sucker for...) és egy Bekattantója (Pet peeve), aminek pusztán a megjelenésétõl nagyon ideges lesz. A macilét megkoronázása végül nem más, mint a Gyilokmanõver (Signature move - tudjátok, amikor Hulk Hogan hátrafelé beleszalad a gumikötélbe és svungot vesz, hogy páros lábbal ugorjon az ellen fejére, vagy Bõrpofa beizzítja a láncfûrészét). Ilyenkor 1 Lélekpontért cserébe egy támadásunk megduplázódik. Jó tudni, hogy ehhez tényleg lélek kell, és mivel embereknek olyan nincs, nem is képesek rá, ellenérdekelt Véres Bocsok viszont igen.

A rendszer tulajdonképpen annyi, hogy a Tulajdonság + Sajátság + bármi más kockaösszeggel gurítunk, és ha elég siker jött össze, hurrá (sima hatoldalúkkal, 4, 5 és 6 számít sikernek). Azt hiszem, minimális képzelõerõvel megáldott fajtársaknak szinte felesleges magyarázni, milyen felvillanyozó vérengzéseket rendezhetünk pár rövid szessün erejéig a KMD világában; hosszú kampányoknál azért, lássuk be, kifulladna a dolog. A sztorik összedobásához kapunk még pár kalandötletet és nem-játékos karaktert, vagyis nevezetes Bocsokat példaként, köztük az elhagyott tengerparton lakozó, szürke bundás és katanát forgató Grimore Gravenloche (szeret szadizni, kimondottan a védtelen áldozatokra gerjed), vagy a rózsaszín fém fatál Rita Mortisse (émelyítõen tünci külsejével altatja el a gyanút, majd harap). Humán ellenfélként felbukkan többek közt a rendõr és a vérengzõ nagyi, a legvégén pedig szembe jön a címszereplõ irgalmatlan rohadék, Dr. Keeton statjaival teljesen. Máig megmagyarázatlan módon az egész emberiségbõl õ egyedül bír lélekkel, akármilyen torzzal és megfeketedettel, de bír, tehát... igen, az egész emberiségbõl õ egyedül tud Gyilokmanõverezni. Mi szóltunk!