NEMJUCI: NEMJUCI
Mamazone
[official Myspace]

A Nemjuciban az a jó, hogy mind a négy tag tapasztalt zenésznek számít, vagyis a gyerekbetegségeket már kinõtték, de közben halvány jelét se mutatják annak, hogy hajlandóak lennének felnõni. Különösebben nem akarnak megfelelni senkinek, csak mennek a saját csökönyös fejük után. Márpedig ez tökéletes kiindulópont, ha valaki a nyers, ventilátorba szarós, a hetvenes-kilencvenes évek garázsrockjának a képletét keresi. A rémemberek már levetkõzték a RHCP-s fixációjukat, Faragó Tamás is inkább csak úgy elvan a saját világában, ahol idõnként olyan Franz Ferdinand-os gyöngyszemeket talál, mint a Wasting Time gitárfutamai. És ami a legfontosabb, Németh Juci se azt akarja mindenáron bebizonyítani, hogy õ mekkora szólóénekesnõ – ellenben mondjuk a vele kapcsolatban sokat emlegetett és a zenekar háza táján épp ezért mélységesen megvetett Juliette Lewisszal –, õ itt „csak” egy rockzenekar énekesnõje. Márpedig ezzel egy veszélyes hajtûkanyart vettek be sikeresen, és a négy kerék magabiztosan fekszik az útra – a kemikália mûködik (lásd például a Winning Wars címû számot), és ezt értékelni kell. Persze ez még csak az elsõ lemez, az iránymutatás fázisa, a zenészek összeszokásának a korszaka, és ugye nem lehet rögvest elvárni egy Satisfactiont vagy egy Been Caught Stealinget, az még a jövõ zenéje (csak hogy növeljem rajtuk egy kicsit a nyomást). Bár a friss klippel futtatott Runaway akár egy Cardigans-lemezen is simán elférne, a Nemjuci nem ácsingózik nemzetközi babérokra, és pont ezért sajnálatos, hogy Juci nem magyarul énekel, mert úgy talán könnyebben meg tudná érinteni a célközönséget. Az ugyanis hiú ábránd, illetve a magyar zenekarok szempontjából veszélyes tévhit, hogy a mai fiatalok már mind beszélnek nyelveket – nem véletlen, hogy sorra váltanak magyarra az olyan zenekarok, mint a Fish!, a Blind Myself vagy a Necksprain. Produceri szempontból a szintén öreg harcosnak számító Temesvári Balázs kezének nyoma leginkább abban érezhetõ, hogy a dalok hangzása kiegyensúlyozott, a hangszerek pengeélesen szólnak, még ha nem is annyira, mint a The Dead Weather albumán, de majdnem. Mindez igaz a Nemjuci tagjaira is, kiegyensúlyozottnak, már-már modorosnak tûnnek, épp ezért a következõ album elõtt hivatalból kiutalnék Jucinak egy magánéleti válságot, Tamásnak egy fõszerepet a Fûrész 7-ben, Matyionek egy durva emberrablást, Áronnak pedig egy szélsõjobbos kormánypuccsot – akkor talán egy kicsit dühödtebben játszanak majd, és merészebben feszegetik a határaikat.

4/5

SLAYER: WORLD PAINTED BLOOD
Sony Music
[official site]
[official Myspace]

A szokásos Reign In Bloodhoz való hasonlítgatás valószínûleg rohadtul nem érdekli a zenekar tagjait – pedig amúgy a kettõvel korábbi God Hates Us All-lal egészen megközelítették –, Tom Arayáék csak puszta addikcióból megint letettek egy gyors és agresszív pakkot az asztalra. A modern thrash metal egyik alapítója, a Slayer már régóta a brutalitás utolsó bástyája. Épp ezért van, hogy az igazi metalrajongók, ha rendes, vérbe áztatott thrashre vágynak, újra és újra visszatérnek a Slayerhez egy-egy adagnyi keménységért. Az 1981-ben alakult zenekar felállított bizonyos standardokat, és például az egyre kommerszebb és érdektelenebb zenét játszó Metallicával szemben a Slayer megalkuvást nem tûrve halad elõre, így a legszigorúbb tradicionális ízlésû rajongóik is folyamatosan kitartanak mellettük. A Rick Rubin által csiszolgatott tizedik album pontosan illeszkedik a sorba – jöhet a turné. A borítót kihajtva egy koponyákkal, csontokkal és némi vérrel feldobott világtérkép terül a szemünk elé, ami nagyjából össze is foglalja a Slayer véleményét kb. mindenrõl. Extraként a CD mellett található egy DVD, amin nagyrészt az album számaiból kaphatunk ízelítõt Sin City-s képregény-aláfestéssel, ami természetesen egy beteg sorozatgyilkos nyomasztó mindennapjait mutatja be nekünk biztos, ami biztos.

4/5

EPICA: DESIGN YOUR UNIVERSE
Nuclear Blast
[official site]
[official Myspace]

Az utolsó komolyan vehetõ gót zenekar talán a Type O Negative volt, azóta ebben a mûfajban nem született vállalható produkció. Divat lett viszont ezt a stílust nõi énekessel és szimfonikus betétekkel turbózni, ami enyhén szórakoztató, de fõleg fájdalmas, lásd Nightwish. Az immár ötödik albummal jelentkezõ Epicának két érdekessége van, az egyik, hogy hollandok, a másik pedig, hogy nem csak „szimfonikusak”, hanem progresszívek is. Ettõl persze még nem fognak a slágerlisták élére ugrani, de egy Cannibal Corpse-album meghallgatása után mindenképpen felüdülést jelentenek, fõleg a Sonata Arctica énekesnõjével készített duettjük. A dalszövegek leginkább a Gyûrûk Ura trilógiát juttathatják a rajongók eszébe, ugyanis vannak olyan történetek, amelyek két albummal korábban indultak el és még mindig tartanak. De kivételesen ne sárkányos-kardozós novellákra asszociáljunk, mert ezen a ponton végsõ csapásként kiderül, hogy az Epicától az ezotéria terjesztése se áll messze.

4/5

FLIP SKATEBOARDS: EXTREMELY SORRY SOUNDTRACK
Volcom Entertainment
[official site]

Filmzenék terén idõrõl idõre nagyon komoly alapvetések születnek, lásd Judgement Night vagy a Spawn. A gyártó nevébõl (Flip Skateboards) gyorsan kiderül, hogy az Extremely Sorry egy gördeszkás film, amihez a producer, Baron válogathatta össze a zenéket. A spektrum igen széles és igényes, ami fenntartja a figyelmet az utolsó percig. A gyalulós ipari metaltól az igényes rock’n’rollon keresztül az altatós ambientig mindenbõl van itt egy kis ízelítõ. Warren G és Snoop Dogg duettjétõl nagyjából azt kapjuk, amire számíthattunk, ha egy kicsit megfazonírozták is a Swagger Rich címû számukat. A legnagyobb meglepetés azonban Lemmy „Motörhead” Kilmister és Dave „Slayer” Lombardo kollaborációja: a gerinccsigolyák tompa csákánnyal történõ egyenkénti kifeszegetése helyett Ben E. King klasszikusát, a Stand By Me-t adják elo, egészen kellemes stílusban. Kiengesztelésképpen a lemezen helyet kapott még Lombardo privát dobszólója is, nyilván azért, hogy ne kényszerzubbonyban és vasketrecben kelljen eltávolítani az igen tehetséges, de rendkívül nagy diszharmóniában élõ fiatalembert a stúdióból. A filmet magát persze sose fogják játszani a magyar mozik, van helyette Szuperbojzunk…

4/5