Igencsak meglepett, mikor hallottam, hogy a Larrnakh zenekarnak megérkezett a második CD-je. Az elsõ teljes anyagot tavaly jelentették meg, és nagyon szokatlan, hogy magyar neofolk csoport ilyen tempót diktáljon kiadás terén. Bennem az elégedettség így szinte az album meghallgatása elõtt kialakult, és szomorúan gondoltam arra, hogy mióta várjuk az új Scivias lemezt, vagy az Actus Mandalájának folytatását. A Larrnakh kapcsán ezek a nevek egyébként továbbra is viszonyítási pontot jelentenek, hiszen ez a CD, hasonlóan a tavalyi Now will you believe?-hez abszolút klasszikus neofolk, mely minden ízében az európai hagyományokon nyugszik a teljes eszköztárát tekintve. Az alkalmazott vizuális és szövegbeli szimbólumok, az akusztikus és a zajos szerzemények közti egyensúlyozás, a dalszövegek mind arról a keresésrõl szólnak, amibe azért fogtak bele a mûfaj létrehozói (DIJ, Current 93), hogy azt a kulturális, intellektuális és mágikus örökséget feltárják, ápolják, ami évszázadokig biztosította az alapját egy olyan életnek, amit szellemi feladatnak fogtak fel. A Larrnakh ugyanilyen (spi)rituális zenekar. Mint korábban, Rády Sándor Zsolt most is vendégszerepel a lemezen: a Paenitentia 39-ben, valamint a Levitationben. Ez utóbbinak az érzékeknek szóló, egészen megelevenedõ szövegét hallhatjuk tõle. Az alapduó, Gresz Ágnes és Sörös Gergõ hozta össze amúgy az album szinte egészét, ami egy military industrial- illetve zajkeretbe foglalt intenzív befelé fordulás. Egy-egy gitáros, billentyûs, hegedûs, énekes darab után mindig egy veszélyesebb, vészterhes, nyomasztó hangkollázs érkezik, így a hangulat állandóan változik. A lemez dinamikája, felépítése kifogástalan. Mivel a bensõ, elfeledni vágyott tájak felkutatása, vagy nyíltan kimondva, a sebek feltépése a cél, álmegnyugvásnak, belefeledkezésnek nem hagynak helyet a számok. Még azok sem (After all this time, Fire in the fire például), amik lassabbak, és a szépségre, harmóniára, érdekes futamokra helyezik a hangsúlyt. Ezeket a dalokat inkább a mélységesen mély melankóliájuk teszi súlyossá, míg Paenitentia 39, vagy a Disengagement esetében direkt hangroncsolás biztosítja a kényelmetlen közérzetet. Az ilyen zsigeri megnyilatkozások indítják el a hallgatót a zenén túlra, itt ez teljesen kézzel fogható. Az elsõ lemezhez hasonlóan ebben az esetben is a magyar ének és a szövegmondás hatott rám jobban, az angol ének kifejezõerejét még mindig kisebbnek érzem. Emellett a debütáló anyag kapcsán azt a reményemet fejeztem ki, hogy a jövõben egyedibb dalokat komponál a csapat. Ebben a tekintetben panaszra nem lehet ok, a számok érettebbek, karakteresebbek, ami nem annyira az eszeveszett újításokból adódik (merthogy ilyenek nincsenek is), hanem egy általánosan érezhetõ magabiztosságból, kialakuló rutinból. A Larrnakh egy ténylegesen mûködõ neofolk zenekar, és a lehetõség teljesen adott, hogy igazi, stabil, megbízható szereplõje legyen mind a hazai, mind az európai színtérnek. A Larrnakh kiadványai megrendelhetõek a myspace-oldalon, az LD50-rõl sorger usertõl, illetve a larrnakh76@gmail.com címen.
J.