Az est a töketlenkedés és az Amerikai istenek jegyében indul, és úgy is fejezõdik be. A kettõ között történik két koncert, de más nem nagyon. A város különbözõ pontjairól hosszú, elnyúlt pályákon csatlakoznak fel az A38 felé a kisebb-nagyobb fekete, de legalábbis szürke kontingensek. A gyújtóponthoz közeledve egyre gyakoribbak a koccanások, pontosabban a lehetõségük, mert kerülök mindenkit, egy ideig sikerrel. A kivételek közt van a klasszikus gót leány (magas sarkú, fekete fátyol, még a hajában is valami) szemben a metrón, rá lehet felsõbbségesen vigyorogni, mintha közünk nem lenne semmihez (egy órával késõbb õ is a helyszínen), meg a flakon vodkanaranccsal felszerelkezett rokkerlegény, akivel mintha már lett volna vizuális kontakt. Most lesz verbális is, a 6-os villamos közönségének titkolt, ám nagy örömére; másodszorra, kis segítséggel már sikerül kimondania, hogy politeizmus, aztán inkább gyalog. Át a hídon, az állóhajó a dögmeleg feketeségen lebegve tényleg olyan egy kicsit, mintha egy exkluzív, felsõbb valóságból esett volna ide.

A bénázás töretlen ívben szárnyal tovább: pár tétova köszönés, arden karácsonyfaizzós Songoku-nadrágjának megcsodálása, aztán egyre hosszabb és feszültebb szemezés a beeresztõfiúval a lépcsõ tetején – nem vagyunk a vendéglistán, aztán Jinxnek, a telefonjának, végül PsychoTommynak hála kiderül, hogy mégis, csak egy másikon. Slisszolás befelé, odabenn bénázásaink és kapcsolataink teljes panoptikuma kiterítve, azaz a szellõs hallgatóságban csupa ismerõs arc, akikre mégse lehet ráüvölteni, hogy kösz, nem kell köszönni. Nolyemi kiberkutya-csizmája most debütál, íze, mint, a guminak, de ettõl eltekintve azért jó lenne valami igazi kontakt bárkivel. Nem lesz, a távolságok köszönik, jól vannak, úgyhogy mielõtt valami igazán csúnya törne ki, húzok a sarokba az AI-kel, mint fent.

Megbízható gyík megfigyelõk szerint a bevezetõ zene „korábban jobb volt”, a kissé egyhangú elektronikus tüccögésre mindenesetre nemigen szeletel senki. Aki mégis lelkesedik, biztos befelé teszi. Lassan sodródunk a forrás, vagyis a színpad felé, és fogalmam sincs, mennyi idõ múlva, de egyszer csak megjelenik m0dsZ3R véres múmiapólyájában. Szó nélkül belehörög a mikrofonba, a keverõpultnál beindul a helyi léptékkel már-már konszolidáltan öltözködõ Ven (maszk, bõrmellény, tetkó, izzó tekintet), és valóban, ahogy az elsõ szerzemény végén elhangzik, színpadon a Servo.Hatred. A két elõadó közül Vennek nehezebb a dolga; egyszerûen lehetetlen olyan menõn kinézni a pult mögött, legfeljebb néha egy kis bedõlésre, fejingatásra korlátozott eszköztárral, mintha a kifutó egyik végétõl a máskig sasszézhatnánk gyûlölködve. A dobgép döng, a torzított üvöltés és a sátáni szavalatok mind a helyükön, a szinti-foszlányok és az elkent zajnyomok szintén, a produkcióra azonban nem nyalhatjuk fel az ilyenkor bevett közhelyet. Az egész most nem feltétlenül több, mint a részek egy rakáson. A közönség lelkes, de azért érezni, hogy hazai pályán járunk. m0dsZ3R sorra elsüti az összes gesztust, locsolkodik, vigyorog, összekacsint, kezdi elölrõl. A kivetítõ anyagának összeválogatásakor sajna sikerült a legfárasztóbb, pistikés keménykedés csapdájába esni: nem hinném, hogy 10 éven felül manapság bárkire sokkolóan hatnának a sokoldalúan abuzált, eltúlzott mangacsöcsök. Késõbb némileg helyrebillentik a képet a kiégett gyárak, lángok, fekete ágak, hasonlók. A Servo.Hatred tagjaiban ott az ígéret, és fõleg annak fényében, hogy személyes bálványuk elõtt kellett bemelegíteniük, megállták a helyüket. A színvonalas, ám sajna nem túl egyedi elemekbõl ki kellene bûvölni a saját hangot. A lendület megvan, nem elengedni, elkapni, és addig szorítani, míg jön belõle valami. Hajrá!

Könnyen beszélek, nekem még sose kellett elõszót írnom Viktor Pelevinhez. m0dsZ3R és Ven megköszönik a közremûködést, azzal csak várunk. Furcsán absztrakt minden, vagy csak én nézem rosszul, túl távolról. A geometria ismerõs, a kemény mag elöl, téblábolók kétoldalt, akibõl pedig még bármi lehet, középen. Meghatározhatatlan hosszúságú idõ telik el, majd villany leolt, és dübörög, amit annyiszor láttunk bélyegnyi kis képernyõinken a Gene Generation mellett: get your body beat! Nem kell kétszer mondani. A techno body music (újabb szép terminus, de gondolom, ezeket is csak kritikusok találják ki) zászlóvivõi nem óberkednek, és fõleg nem hergelik a közönséget felesleges eredetieskedéssel. Sláger sláger hátán, ma a véresõre ébredtem, a királyi vér, egyáltalán mindenféle vér és kegyetlen döngölés mindkét térfélen. Andy haja vágja a sötétséget, sminkje mintha egy kiélezett peremû vasalótól származna, lelkesedése meg egy profi, de azért meghatott szórakoztatóipari szakmunkástól. Középtájt süti el a „jóestét, köcsogok”-köszönést, amit a legenda szerint Nolyemi és Cassandra betûztek neki még csütörtökön, egy belvárosi romkocsmában. Ez lenne az „evening, motherfuckers”, de lássuk be, az „anyabaszó” szót élõ magyar nem használja, hacsak éppen nem a tévébõl szocializálódott, sápadt arcú mûmájer rapper. A frontember többször is közli, hogy elõször jár Budapesten, egyszer meg kétségbe vonja, hogy bármit is értenénk a közbevetéseibõl – ezt határozott hujjogás fogadja, mi több, az addig elõttem pattogó, metálkrisztus kinézetû fiatalember a középsõ ujját is kinyújtotta. Andy még befeszít néhányszor, tesz pár kört a projektor elõtt (ennek mûsora szintén nélkülöz minden lila mûvészkedést: kiberrángások, párhuzamos sávok, nagyvárosi fények, a teljes GITS-vonal), végül harsányan elköszön, és megfoghatatlan hirtelenséggel lelép. A skandálásra visszabújik, és elõad egy bevallása szerint teljesen új szerzeményt; tényleg, ez nem ismerõs sehonnan. A lábukat lógató celebekkel egy világgal visszább, nagyjából egy óra múlva, a nem túl vérpezsdítõ afterpartin találkozhatunk utoljára, amint közvetlenül osztják malasztjukat és aláírásaikat. Addigra már tényleg nagyjából ez a legizgalmasabb elfoglaltság. Néhány fanatikuson kívül mindenki leereszt, nem feszegeti tovább az élményt, amit már úgysem lehet. Mek-lod kifelé még elkap, és MoFo békítõ mosolya kíséretében a lelkemre köti, izzadjak egyszer ki olyan beszámolót is, ami nem hemzseg az idegen szavaktól. Hát nem sikerült, de azért jó szórakozást, a lenini irányelv ma aktuálisabb, mint valaha.


LIQUID FOTÓI












ATIS FOTÓI