A lídbe illesztett "nagyjából" indoka, hogy voltak azért még Sztrugackijék, akik viszont inkább a béketáborban váltak ismertté a létezõ szocializmust kozmikus távlatból bíráló mûveikkel, Asimov pedig lehetett akármilyen lángelme, 3 évesen (akkor vándorolt ki a családja Amerikába) azért még õ sem írt regényeket. Stanislaw Lem a II. világháborútól 2006-ban bekövetkezett haláláig gigászi életmûvet hozott létre, a kezdeti idõk kényszerûen kissé vonalas ûrutazó kalandjaitól a kortalan technikai-filozófiai kérdéseket körüljáró fiktív vagy akár elméleti mûveiig. Utóbbiakra példa az enciklopédikus Summa Technologiae (az ambiciózus mû Aquinói Szent Tamás Teológiájának mintájára az ember és a technika, valamint a kozmosz és a jövõ távlatait taglalja) vagy a Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia, ami a tu-fa mûfaját szigorú intellektuális szempontból tekinti, így a termés nagy részével nem is túl elégedett. Leghíresebb regényei, mint a Visszatérés, az Éden vagy a Solaris az idegen világok, hm, idegenségét állítják középpontba, és minden optimizmusuk ellenére az emberi elme korlátaira és a lélekben rejlõ veszélyekre hívják fel a figyelmet. Lem elsõ nagy nemzetközi dobása azonban nem egy ilyen komor vízió volt, hanem az ellenállhatatlan Kiberiáda, a robotlovagok, villanykirálylányok és zseniálisan kétbalkezes mérnökök elbûvölõ modern mesegyûjteménye. Hálásak lehetünk, hogy nálunk már 1971-ben megjelent, amúgy az életmû döntõ része szintén hozzáférhetõ magyarul, amit még a jóval nagyobb és burzsujabb angol nyelvû piac sem mondhat el magáról.

Magán az eseményen az intézet dolgozói limonádéra (bocsássuk meg a poént, ami késõbb az úton-útfélen felbukkanó citromok képében köszön vissza, értik, ugye, lem-on-ádé), tehát arra váltható kuponnal fogadják a kedves vendéget, valamint egytõl egyig feltûnõ nadrágtartót viselnek, mint késõbb kiderül, tisztelgésként, ez volt ugyanis az író egyik kedvenc ruhadarabja. Az elõtérben antikvár kötetek, a Szukits kiadó telefonkönyv-méretû, újabb kiadású Lem-összese, napilapokkal teleragasztott Polski Fiat és Trurl & Klapanciusz-póló 5 rugóért Sirály Dóra tervezésében. Ugyanitt meg lehet csodálni a fiatal grafikus diplomamunkaként készült Kiberiáda-képregényének elsõ 2 kötetét, megvásárolni sajnos csak a harmadikat (Magafia Majmász története), bár a Roham kiadó most tervezi az összes megjelentetését egy kötetben. Kicsit beljebb rögtön kezdõdik is az est gerincét képezõ filmvetítések közül az elsõ, Peter Sparrow, vagyis Verebes Zoltán "1" címû, 2009-es rendezése.

Lem írásaiból feltûnõen kevés mozgóképes feldolgozás készült. Az író magát Tarkovszkijt is lehülyézte a szerinte félresikerült Solaris miatt, a 2002-es Soderbergh-féle verziót megnézni sem volt hajlandó, szóval jobb nem belegondolni, mit szólt volna a mi Pirx pilótánkhoz... Az 1 alapjául szolgáló írás elsõre különös választásnak tûnik, hiszen cselekmény nélküli esszé az emberiség egy perc alatt lefolytatott összes ténykedésérõl. A film metafizikus krimijében ez az a bizonyos könyv, ami elõször leváltja magát egy elõkelõ antikvárium teljes készletére, majd azáltal, hogy addig hozzáférhetetlen kapcsolatot teremt minden olvasója és az emberi faj teljessége közt, a "valóság" megbontásával fenyeget. A helyszínre érkezik a Valóságvédelmi Hivatal profi ügynöke, Phil Pitch (Mucsi Zoltán), szintén profi és még annál is irigyebb munkatársai (róluk minden magára bármit is adó gyíknak egybõl a Mage: The Ascension Technomancerei kell, hogy beugorjanak). A deviáns valóságszédelgõk bekasztlizása után kezdõdik a nyomozás, de persze az apparátcsikok sem vonhatják ki magukat az egyre terjedõ zûrzavarból. A korszerû, vagány megjelenésû film jó értelemben illeszkedik a divatos hollywoodi vonalhoz, a nyugati produkciók többségével szemben viszont szellemes párbeszédekkel, menõ, ugyanakkor emberi szereplõkkel és magvas mondandóval szolgál, még ha a végsõ, kissé nagyotmondó tanulságok benyögése után is adós marad a feloldozással, talán mert alig megválaszolható dolgokba ártotta magát. Nem igazságtalan tehát jól sikerült mystic fuckingnak besorolni, tán az Aronofsky-féle Pi honi rokonának.



A szünetben következõ beszélgetésen részt vett Balázs Zoltán (a pökhendi Richard Lance ügynök megformálója fentrõl, társulatával amúgy épp a Solaris színi változatára készül), Mérõ László, a laza matematikus, Sirály Dóra, az ifjú grafikus Kiberiáda-képregénye kapcsán, végül egy nagy tál lengyel karamella, körbeadogatva a közönség soraiban. A diskurzus célja elvileg a Lem-élmény megtárgyalása és az író fia, Tomasz Lem apjáról írt életrajzi kötetének, a Földközeli kalandoknak a bemutatása lett volna, ehhez képest sajnos kissé kiszámítható kliséparádé lett belõle. Mérõ László túltengõ egója sem tett jót neki, bár õ legalább mondott egy darab vicces sztorit az egykori keletnémet határõrök informatikai jártasságáról. A második néznivalóra nyugodtan mondhatjuk, hogy az ellenpólust képviselte, Andrzej Wajda 1969-es fekete-fehér tévéfilmje Lem egyik korai mûvébõl, az Átalakulás kórházából csinált harsány szatírát az eredeti lételméleti töprengések helyett. Állítólag most láthattuk elõször hazánkban, legalábbis nyilvános vetítésen, érdekessége, hogy ez az egyetlen filmfeldolgozás Lem munkásságából, amire maga a mester is rábólintott. Eléggé eljárt felette az idõ, a biztosítási csalásokba keveredett totálkáros autóversenyzõ szervcserés támadásai mindazonáltal viccesek, ahogy az is, hogy egy progresszív lengyel rendezõ milyennek képzelte a sötét jövõ vesekereskedõ hippi martalócait a szocializmus legmélyérõl. Éjbe nyúló záróprogramként a Rovar 17 jött most éppen Intergalaktikus Spaceship Trip formájában, a Kiégõ Izzók társulat vizuálzsoké-kíséretével, a beharangozó szerint mandragóra, boszorkányégetés, kín, gyerekek gonosz mosolya. Mivel már telítõdtem az élményekkel, nem vártam ki, aki azonban egyszer is látta õket, aligha kételkedhet benne, hogy a felsoroltak mind megtörténtek.