Nos, elmondhatjuk, hogy a gyűjtés a klubos nyári holtszezon ellenére rendkívül sikeres volt, (csakúgy, mint az előző jótékonysági akciónk, a részleteket lásd itt) és sokan eljöttek a bulira, rengeteg állateledelt gyűjtve össze (lásd fotók). Itt érdemes még külön megemlíteni, hogy sokan jelezték, a bulira nem tudnak eljönni, de szívesen küldenének adományokat. Ezeket egy-egy találkozás alkalmával átvettük és hozzáraktuk a többihez.

Egy szó mint száz, a sokszor és sokak által vitatott (tágabb értelemben vett) szubkulturális közeg most is bebizonyította, hogy ha kell, jó cél érdekében képes az összefogásra és ez rámutat a közösség és a benne részt vevő egyének benső értékeire, különféle társadalmi és egyéb problémákkal szembeni érzékenységére. Most jönne az a rész, amikor el kéne kezdenem a társadalmat ostorozni a közhelyes érzéketlensége, felelőtlensége etc. miatt, illetve már-már metafizikai magaslatokba rugaszkodva kéne beszélnem a tett, a cselekvés erényeiről, mely minden érzelmes közhelynél többet ér, mindez azonban felesleges szócséplés lenne, mert aki akar, az cselekszik, aki pedig nem akar, vagy nem tud akarni, az nem cselekszik.

Visszakanyarodva a témánkhoz, hétfő kora délután Adorjánnal kimentünk a Gyárhoz, bepakoltuk az adományokat és ugyan kissé nehezen, de végül is odataláltunk a Budaörsi menhelyhez, ahol már vártak minket. Lepakoltuk a szállítmányt, aminek nagyon örültek a menhely fenntartói, és meg is lepődtek, hogy milyen sok mindent hoztunk (a nagy kombi autó tele volt). Elmondtuk, kifélék-mifélék vagyunk és hogy egy kis underground klub közönsége gyűjtötte össze az adományokat, amin szintén meglepődtek egy kicsit.

Ami ezután következett, az lesújtó volt, és ez az érzés egyre inkább eluralkodott bennem, ahogy körbevezettek minket a telepen, annak ellenére, hogy láthatóan jól bántak az állatokkal, tisztán tartották őket, a viszonyokhoz képest jól tápláltnak és egészségesnek tűntek, és többségüknek téli-nyári szállás volt kialakítva. Egyszóval maga a menhely rendezett képet mutatott, érezhetően sok munka volt benne, de mégis lesújtó volt az összkép, mert nem is lehetett más, hiszen kb 250 állat rácsok mögött, helyhiány miatt többnyire szűk helyen bezárva tengeti napjait, és egyetlen örömforrásuk, ha enni kapnak vagy valaki betéved hozzájuk és megsimogat néhány állatot, esetleg önkéntes munka keretében megsétáltatja néhányukat. Erre az önkéntes munkára egyébként nagy szükség van, hiszen a telepen nincs hely külön kutyafuttatónak, így az állatok néhány kisebb területtől eltekintve nemigen tudnak mozogni.

A menhely állami, mégis az 1 százalék a legnagyobb jövedelemforrása. A telep vezetője szerint még viszonylag szerencsések is, hiszen a budaörsi önkormányzat megvette a telket nekik, és az alkalmazottakat is ők fizetik, illetve amennyire tőlük telik, támogatják őket, ez azonban közel sem elég. Hogy az arányokat érzékeltessem, néhány adatot sorolnék fel:

Évente kb. 800 állat fordul meg a menhelyen, gyógykezelésük évi 6.000.000 Ft-ba kerül, ehhez jön még az etetésük (teltház esetén kb. 250 állat van egyszerre a telepen, ha átlag 300 Ft-ot számolunk egy állatra/nap, akkor a napi etetés költsége 75.000 Ft), ezekhez a kiadásokhoz még természetesen egyéb járulékos költségek is hozzáadódnak, mint rezsi, anyagköltség... etc.

Ezek az adatok önmagukért beszélnek és ez csak egy menhely a sok közül. A magyar viszonyokat jól jellemzi, hogy a budaörsi telep egyik legnagyobb támogatója egy német menhely. Kint Németországban annyi támogatást és adományt kapnak, hogy még az is belefér nekik, hogy támogassanak egy magyar társintézményt. Ketreceket, faházakat építettek téli szállásnak, adományokat hoznak és folyamatosan viszik ki az állatokat Németországba, és ott gazdát keresnek nekik. Természetesen vannak nagyobb magyar szponzorok is, de az mégis sokat elárul, hogy külföldről jönnek segíteni.

A kis magyar valósághoz hozzátartozik még, hogy a környékbeli lakosság nagyon nem szíveli a menhelyt, hiszen ha idegen megy be a telepre, akkor elkezdenek ugatni a kutyák. Igaz, a közvetlen közelében nincs is lakóépület, csak jóval messzebb tőle. Már többször be akarták záratni a telepet, de eddig még szerencsére nem sikerült. A "toleráns" lakosságnak köszönhetően csak korlátozott időben lehet látogatni az állatotthont, elkerülve ezzel a további konfrontációt a helyiekkel a kutyaugatás miatt. A gondokat tetézve korábban többször előfordult, hogy betörtek a menhelyre és elvittek minden mozdíthatót, ezért egy biztonsági őrt is kellett alkalmazni, növelve ezzel a kiadásokat, és így ennyivel kevesebb jut az állatoknak.

Nem lehet eleget beszélni ezeknek az állatoknak a sanyarú sorsáról és a szemükből áradó szomorúságról, szeretetéhségről, mely mégis mindig reménykedve tekint egy-egy odalátogatóra. Egy jó szóért vagy simogatásért nagyon hálásak és csak úgy csüngenek az emberen. Kutyáknak, macskáknak (most viszonylag kevés macska volt a menhelyen) csakis az embertől függ az életük. Groteszk módon az életet jelentő menhely közvetlen szomszédságában van az állatok számára halált jelentő sintértelep.

Amennyi állatot csak tud, a menhely vezetősége átment, de mivel törvény szabályozza, hogy mennyi állat lehet egy menhelyen és egyébként is általában teltház van, ezért azoknak az állatoknak a nagy többségére, melyek a sintértelepre kerülnek, halál vár. Sajnos a menhelyre is jóval több állat kerül be, mint amennyi élve és gazdát találva kikerül. Többnyire a fiatal, kölyökkutyákat, macskákat, illetve a fajtiszta állatokat viszik el. A felnőtt vagy idős macskáknak és keverék kutyáknak nagyon kevés esélyük van arra, hogy gazdát találjanak és ezekből van a legtöbb. Ezek az állatok jó esetben (már amennyire jónak nevezhető ez) a halálukig a menhelyen maradnak, de sok helyen idővel altatás vár rájuk.

Már többször jártam menhelyeken és tudtam, mire számítsak, mégis nagyon rossz érzéssel távoztam ezen állatok sanyarú sorsa láttán, annak ellenére, hogy tudtam, hogy a Gyár közönségének a nevében egy kis segítséget hoztunk. Rengeteg mindent gyűjtöttünk össze, de azt kellett a helyszínen látnunk, hogy ez még egy napi etetésre se futja, annyi állat van a menhelyen. A telep vezetőségétől, melynek áldozatos munkája minden tiszteletet megérdemel, úgy búcsúztunk, hogy fogunk még találkozni, és amennyire lehetőségeink engedik, visszajárunk majd adományokat hozni. A legnagyobb és legfontosabb segítség mégis az adók 1 százaléka, melyet fel lehet ajánlani a menhelyek részére, ezért ha segíteni akar valaki, akkor legfőképp ezen a módon tegye.

Még egyszer köszönet mindenkinek, aki valamilyen formában részt vett a gyűjtésben, illetve segített, és valamikor októberben újra megismételjük majd ezt az akciót.

KÉPEK




















VIDEÓK: