Mivel lemezbemutató turnén jártak, megvolt az a hátulütője a dolognak, hogy szerdai napra esett a koncert, de ilyen esetekre azért tartogat az ember pár nap szabit, úgyhogy felkészülve az utórezgésekre, rögtön 3 napot ki is vettem, biztos ami biztos.

Eleinte úgy terveztük, hogy korán reggel nekivágunk, körbenézünk egyet a osztrák fővárosban, de aztán nem úgy alakultak a dolgok; csak a negyed 4-es vonatot értük el, de az is 3 óra elröpített minket úti célunkhoz - úgy fél 7-kor már Bécs utcáit róttuk.

Első utunk hagyományosan az egyik Starbucksba vitt, ahol szép kényelmesen, a Mariahilfer Strasse-ra kiülve elfogyasztottuk kapucsínóinkat, tudván hogy kapunyitás úgyis csak 8-kor lesz, az első zenekar, a Solar Fake (D), meg jó, ha fél 9-kor rázendít. Egy passt kaptunk, gondoltuk, egy jegyet meg csak tudunk venni a helyszínen is majd.

9 tájban a Szene-hez érve aztán láttuk, hogy nem is leszünk kevesen a szerdai nap ellenére, sőt... Természetesen leginkább honfitársaink dekkoltak a bejárat előtt, akik közül sokan a másnaposan való munkába állást választották csütörtökre, de a helybéli Pink Foamy-val is sikerült összefutni, aki nálunk is vendégszerepelt már a Gyár dj pultjában.

A pénztárhoz érve aztán hallottuk, hogy már megy odabent valami, és azt is lesokkolva vettük észre, hogy a kapunyitás 7 órára van kiírva egy cetlin. (Mikor legutóbb Budapesten-n járt a VNV Nation, akkor is a kiírtnál korábbra tették a kezdést...) Sebaj, gondoltuk, a Rotersand csak nem kezdett még, van egy kis időnk. Ekkor jöttek a bajok: az egy darab passt rendben meg is kaptam, de nem tudtunk mellé még egy jegyet venni, mert telt ház volt...

Valószínűsíthető volt, hogy az előző napokon elmaradt zágrábi és belgrádi koncert miatt gyűlt össze ilyen sok ember Bécsben (az ügyeskedő horvát vámosok próbálták meg lehúzni őket a határon, irreális összeget kérve a hangszereik behozataláért, mondván, azok nem az ő személyes tárgyaik [dehogynem], és bármit próbáltak intézni a szervezők, nem tudtak bejutni az országba. Emiatt volt muszáj a szerbiai koncertet is lemondaniuk, mert egy 800 km-es kerülővel, rajtunk keresztül kellett volna megkerülniük Horvátországot, hogy odajussanak. Ronan beszámolója erről ).

Ott álltunk hát Esteevel ketten egy jeggyel, és kezdtem bepánikolni; csak Gabáék házipálinkája adott némi megnyugvást. Ekkor jött az, hogy Estee megpróbált minden követ megmozgatni, hogy bejussunk, de csak nem jött ki senki, és már nem hogy a Rotersand, de a VNV Nation kezdetéhez álltunk közel (ráadásul Piluéknak is kellett volna két jegyet vennünk, miközben ők még a vonaton csücsültek...).

Persze, nem csak mi jártunk így, és hamarosan megoldás született (azt elég hamar elvetettük, hogy Gaba átnyálazza Esteenek az ő pecsétjét, de végszükség esetére azért észben tartottuk). Persze magyar volt az is, aki odament a pénztáros nénihez, és elmondta neki, hogy több száz kilométert tett meg ezért a koncertért, és nagyon szeretne inkább bent lenni, mint kint.

A Szene-ben mindig is kedvesek voltak velünk, most sem történt másként – kapott jegyet (jobban mondva csak pecsétet), és ahol egy bejut... Így hát mi is így engedtettünk be (majd később Piluék szintén), és már söpörtünk is be a koncertterembe - útközben Vasi Vallis-szal beszélve egy-két percet.

Körülbelül ugyanolyan könnyű volt bejutni, mint csúcsidőben a tokiói metróra: bepréselődtünk valahogy, és a tömeg feje felett próbáltunk látni valamit. Kissé elcsodálkoztam, hogy Rasc miért közli, hogy most már tényleg az utolsó szám jön, nem lehet, hogy csak ennyit játszanak, de sajnos mégis: a maradék 5 percre értünk be. Öröm az ürömben, hogy ez a szám legalább az Undone volt (video, katt!), ami személyes kedvencem – és hát az már biztos volt, hogy a VNV Nation-ről nem csúsztunk le.

Már a koncert alatt is tumultus volt a pultoknál, az utána kitóduló tömeg pedig jócskán megnövelte a sorban állók számát, szinte már minden talpalatnyi helyen emberek voltak, de azért sikerült beszereznem némi frissítőt (1 sör + boroskóla = 11.80 €).

A főműsor előtt aztán már előrelátóbbak voltunk: beszuszakoltuk magunkat a szokásos helyünkre, a színpad jobb oldalán, közvetlenül a rácshoz, ahol a poharainkat is le tudtuk tenni, és az első sorban is voltunk.

Be kell valljam, az új VNV Nation album – pár szám kivételével - nem nyűgözött le túlzottan, de indításnak tökéletes volt a Pro Victoria (video, katt!). Mindig nagy élmény Ronant színpadon látni, hallani, mert a számaik ugyebár önmagukért beszélnek, de amilyen átvezető szövegeket nyom, azok minden pénzt megérnek. Fura volt hallani az üdvözlésében, hogy először járnak Bécsben, de hát valamiben lehetünk mi is jobbak. Ronan meg is tapsoltatta a tényt, hogy rögtön minden jegy elkelt (video, katt!).

Természetesen napokkal korábban már tanulmányozgattuk a korábbi turnéállomások setlistjeit, így voltak sejtéseink, miket fogunk hallani. A Tomorrow Never Comes (video, katt!) alatt már úgy éreztem, tényleg nem kellene eljönnie a holnapnak, bele kellene ragadni abba az érzésbe, amit VNV Nation zenéje jelent, pedig még csak a második számnál tartottunk.

Az is jellemző Ronan tömegmegmozgató tehetségére, hogy még az amúgy lelkesedésüket maximum fejbólintással jelző osztrák közönséget is folyamatos üvöltésre és mozgásra tudta késztetni, egy hömpölygő lelkesedés-masszává téve az előtte lévőket. Ez valószínűleg annak is volt köszönhető, hogy a Faith Power And Glory-ról nem sok szám hangzott el – tutira mentek és csupa slágert kaptunk ezen az estén.

Kezemben majdnem végig kamera volt, de természetesen nekem is sikerült végig üvöltenem és a lehetőségekhez képest mozognom a koncert alatt, nagyon hamar eljutva a berekedésig.

Ment persze a közönség kórussá tétele; „most a jobb oldal, most a bal oldal, most középen” megszólaltatása, ami nem volt túl egyszerű, mert mindenki folyamatosan üvöltött, tapsolt, fütyült, énekelt - Ronan pedig szokás szerint hitetlenkedve csóválta fejét, hogy ez nekik szól. A Fearless előtt meg is invitált mindenkit az afterpartyra, mondván, hogy „Hét közepe van, holnap dolgoznotok kell menni, de ki a faszt érdekel?!” (video, katt!)

Az Illusion előtt még feldobta a hangulatot azzal, hogy úgy jellemezte saját tánctudását, hogy „I'm a human pinball”, majd leoltatta a fényeket, és következett az est legmeghatóbb nótája. Felgyulladtak az öngyújtók, kigyulladtak a mobilkijelzők, patakokban folyt a könny, ahogy kell (video, katt!).

A kis belassulás után aztán újult erővel folytatódott a koncert, a Homeward után a Nemesis-szel (video, katt!), továbbra is a legpörgősebb számokkal, és Ronan zseniális átvezetőivel. A Great Divide-nál már tudtuk, hogy nem sok van hátra, és persze el lehetett volna mondani, hogy „de kár, hogy ez sem volt, az sem volt”, de erre nem volt szükség, tökéletes kerek egészet kaptunk – és a(z első) levonulásukkal még koránt sem ért véget az est.

Természetesen visszatértek, Ronan fejét csóválva nézte, hogy tényleg akarunk még belőlük, miközben Mark tovább heccelte a már amúgy is rendesen üvöltő tömeget. Ronan valami kapcsán megkérdezte, hogy mégis mennyien vagyunk itt magyarok, mire elég szép számban - természetesen üvöltve, ugrálva - jelentkeztünk. A Standing és a Solitary remek befejezést lett volna, de tudtuk, hogy Beloved nélkül nem érhet véget VNV Nation koncert. Ismét megtörtént a fájó búcsú, ám nem kellett sokáig hiányolnunk őket, a kitartó taps visszahozta őket.

A mondanivalójához és szépségéhez kicsit sem illő tréfás felvezető után, egy ugyancsak mosolygós Beloved-ot kaptunk (video, katt!), majd a sokadik elköszönés után vonultak volna a beksztédzsbe, amit persze nem hagyhattunk. A zenészek bemutatása közben is hatalmas volt az ováció, mosolyogva néztek minket a színpadról, amit csak nem tudtak elhagyni. Ronan és Mark összesúgott, bólogattak, ami jó jel volt.

Az első sorban lévő Csabi veszett mód igyekezett felhívni magára a figyelmet, ami sikerült is neki, Ronan próbálta megérteni, mit is szeretne, kérdezte angolul, németül, de abban a hangzavarban semmit sem értett (gondolom Bálint legénybúcsújára próbáltak nótát kérni), de ha nem is azt szerették volna, a Perpetualt megkaptuk zárásnak, természetesen „törörölölölö” kezdéssel, és az ígéretet, hogy az afteren találkozunk. (Úgy tűnt egyébként, hogy ők játszottak volna még nekünk, mert összesúgtak, vigyorogtak és bólogattak egymásnak, de a biztonságiak hevesen integettek, hogy ennyi volt...)

Kifelé menet az ajtóban még belebotlottam Rasc-be, kölcsönösen udvariaskodva, melyikünk menjen ki előbb, beszédbe is elegyedtünk, nem kicsit tántorogva elmondta, hogy megivott 8 sört, de lehet, hogy csak 6-ot, ami talán csak 2 volt, de még az is lehet, hogy csak 1 sörtől van ilyen állapotban. Mindenesetre abban megegyeztünk, hogy a Club Pi-ben folytatjuk majd.

Fel is kerekedtünk a bécsi éjszakába, hogy ismét tiszteletünket tegyük Thomas Rainerék (Nachtmahr, L'ame Immortelle) klubjában. Nem volt túl nehéz odatalálni, Thomas örömmel üdvözölt minket, bemutatott orosz barátainak, majd ígéretéhez híven a bárpultnál megvendégelt minket egy jó pohár abszintra. A rekedtre üvöltött toroknak igazán jólesett, ahogy a 80 fokos alkohol még jobban szétmarta, de már a gyárbeli koncertjük óta erről beszéltünk, úgyhogy nem lehetett kihagyni. Bár nem is akartam.

Eléggé meglátszott, hogy hétköznap van, csak páran lézengtek - a Pi nem is szokott nyitva lenni, csak pénteken és szombaton. Amúgy kellemes kis hely, fent bárpult, és leülős rész van, a pincében pedig szintén lehet italt kapni és táncolni, kettő közt félúton pedig ott a ruhatár. Az egyik pultoslányról kiderült, hogy magyar származású, tudott is pár szót magyarul, egy másik pedig személyesen Thomas párja.

Kicsit később megérkeztek az est sztárjai is, akik aztán elfoglalták helyüket a pincében a nekik fenntartott részen. Ami persze nem azt jelentette, hogy elkülönültek volna a közönségtől, de egy kicsit muszáj volt kifújniuk magukat, nomeg magukhoz venni némi pezsgőt, viszkit, miegymást.

Szereztünk egy kis alkoholt, és levonultunk mi is a pincébe. DJ Simon Moon és DJane Pink Foamy szolgáltatta a talplávalót, és jól csinálták; maradék erőnkkel még sikerült táncolgatnunk, vagy ha azt épp nem, akkor a magyar kontingens megmaradt tagjaival beszélgettünk, nomeg a fellépőkkel.

Thomas is gyakran felbukkant, idővel a fröccsét energiaitalra váltva, mondván, hogy nagyon fáradt, és nemsokára indul is haza, de végül mindenkinél tovább maradt. A vendégei szintén fáradtságra hivatkozva 2-3 óra magasságában leléptek, kivéve Vasi-t, aki azt mondta, hogy ő önálló egyéniség, és inkább marad.

Mi is maradtunk, iszogatva, beszélgetve, táncolva, míg el nem jött az ideje, hogy ismét útra keljünk a Westbanhof felé. Kifelé menet még láttuk, hogy házigazdánk nem hagyta el a süllyedő hajót, az egyik kanapén szunyókált békésen. Nem sokkal később már mi is ezt tettük a hazafelé robogó vonaton.

Az este néhány momentuma diavetítésként:

pro victoria
tomorrow never comes
dark angel
fearless
further
sentinel
chrome
in defiance
illusion
homeward
nemesis
farthest star
great divide
-------
standing
solitary
-------
beloved
perpetual