A Goteki története a SEGA futurisztikus játékával, a Wipeout 2097-tel meg a Sneaky Bat Machine nevû bandával kezdõdik. Hogyan kapcsolódik össze a kettõ és milyen alaptörténettel kell tisztában lennünk a Goteki kezdeteivel kapcsolatban?
ROSS: Oookééé, íme a rövid verzió, így nem alszotok el tõlem mindannyian! Valamikor a kilencvenes évek közepén indultunk Sneaky Bat Machine-ként, ami egy bizarr rajzfilm-gothic banda volt – poénnak jó, de hosszútávon meglehetõsen kevés mozgásteret hagyott, az ember nem töltheti az egész karrierjét azzal, hogy denevérekrõl szóló dalokat énekel! 2000 tájékán úgy döntöttünk, ideje változtatnunk. Valami faszán hangzó, futurisztikus beütésû nevet szerettünk volna, ami nem jelent semmi konkrétat, hogy mi tölthessük meg jelentéssel. A Goteki tökéletes volt és még mindig örülök ennek a választásnak. A kedvenc bandaneveim mindig is elvont hangzásúak voltak – Photek, Aphex Twin, Supercollider – ilyesmik.


A legutóbbi albumotokat, a Revolutiont az Alphastar Records adta ki. Hogyan reagáltak az emberek arra a tényre, hogy kevesebb a cyber és több a synth-punk a stílusotokban, illetve általában véve mit gondolnak az új Gotekirõl?
ROSS: Teljesen eltérõen fogadták. Korábban a Goteki az „itt és most” tényezõn alapult – szövegeket, csavarokat, trükköket ismételgettünk. Ettõl el akartam szakadni és neki akartam fogni inkább egy valódibb, érettebb elrendezésnek – azt hiszem, ez természetes folyamat. Így most az azonnali „igen-nem” reakció helyett az emberek idõt szánnak rá és elmélyülnek az albumban és ez szerintem végsõ soron azt jelenti, hogy az újabb anyag több személyes mélységgel bír. Legalábbis remélem!


Mi miatt változtattatok a Goteki mûfaján, dobtátok el a Cyberdog ruházatot és vettétek az irányt az élõ gitárhangzás felé?
ROSS: Tényleg büszke vagyok arra, hogy mennyire benne voltunk ebben az egész „cybergoth” zenei stílusban, de annak is nagyon örülök, hogy zenekarként továbbléptünk. Semmit sem utálok jobban, mint az olyan bandákat, akik találnak egy sikeres receptet és örökre leragadnak annál – olcsó, tunya dolog és sértõ a rajongók számára. A Cyberdog ruhák hiánya, nos, ez csak az album szílusához kapcsolódik. Az O/S futurisztikus cyber összképpel rendelkezett, így a színpadi ruháink ehhez passzoltak. A Revolutionnál a stílus underground forradalmár-katonai jellegû, így ehhez kötõdõ öltözéket viselünk. A következõ album szintén kifejleszt majd egy vizuális stílust is, szóval 2006-ra új ruhákat várhattok! Az élõ gitárhang egy újabb lépés az élõzenei fejlõdésünkben. Keményen próbálkozunk a lehetõ legjobb show összeállításával és hogy megfelelõ egyensúlyt találjunk aközött, hogy a lehetõ legtöbb élõzenét nyújtsuk és szórakoztassuk is a közönséget – egyszerre sosem lehet mindkettõ olyan tökéletes, mint amilyet szeretnél! Gitárral sokkal élõbb módon kell kifejezned magad vagyis nem kell egy órán keresztül a szintetizátorok mögött ácsorgó geekek unott arcát nézned!



Bizonyos emberek, akik linket kaptak a letöltéshez, régebben elérhették az albumot. Nem féltettétek a digipack eladásaitokat? Annyira hûséges rajongótáborral rendelkeztek, hogy akkor is megvásárolják a lemezeiteket, ha letölthetik közben?
ROSS: Á, nem volt probléma a letöltés. Sõt, azok a rajongók sarkallták a Revolution CD-s kiadását, akik e-mailekben kértek rá, hogy adjam ki. Úgy tûnik, hogy annak ellenére, hogy egy digitális korban élünk, az emberek még mindig szeretik birtokolni az eredeti CD-t és ezért nem is hibáztatom õket. Kellemes az, ha lehet valamihez ragaszkodni, nézegetni a mûvészi kidolgozást. Ráadásul a digipack ANNYIRA szép, olyan büszke vagyok rá!


Ha a digipack szóba került: a borítón Veronika Zemanova pornómodell szerepel egy AK47-essel és õ vokálozik a Kama Sutra címû dalban is. Hogyan akadtatok össze vele és hogy milyen volt az együttmûködés?
ROSS: Pár éve készítettem neki pár remixet (bár a CD sosem jött ki, gyalázat!). Kapcsolatban maradtam a menedzsmentjével és megengedték, hogy használjuk a hangját az albumon, ami állat. Jól beleillik. Azt hiszem, már visszavonult a modellvilágtól, ami aztán tényleg kár. Nagyon szexi.

AZ IGAZSÁG SZÉKLÁBA
Ross Tregenzával!

PC vagy Mac?
Már egyre kisebb a különbség.

Retro SHMUP-ok vagy Doom 3?
Timesplitters!

Kávé vagy tea?
Kávé. De bárcsak innék teát, vicces, mert az olyan angol.

Tartalom vagy stílus?
Sok, mindkettõbõl.

Jet Li, Jackie Chan vagy Tony Jaa?
Nem az én ízlésem. Azt szeretem, ha az ázsiai mozi ultrabrutális, de visszafogott.

LiveJournal vagy MySpace?
Sajnos mindkettõ! Uram, ments meg!

Isten, Allah vagy Buddha?
Egyik sem, de más hitébe sem hugyozok bele.

Analóg, digitális vagy fizikai modellezés?
Mindenképp analóg! Koszos, mocskos erõ!

Fekete, fehér vagy szürkeárnyalat?
Szürkeárnyalat – az életben semmi sem egyszerû!

Belsõ, külsõ vagy egyesített energia?
Belsõ, ismerd meg a saját erõd! Grrr!

WGT, Infest vagy Convergence?
Infest – imádom, olyan, mint egy electro Ibiza!

Olyan bandáknak készítettél remixeket, mint a Zoot Woman, Seize, Psyche vagy az Icon of Coil. Mely zenekarokkal dolgoznál együtt és kinek örülnél, ha a te zenédet dolgozná fel?
ROSS: Hmmmm, ravasz – szeretnék remixet készíteni egy teljesen más területen mûködõ embernek, mint például Willie Nelson vagy Hank Williams Jr. Bármit, ami távol áll attól, amit én csinálok, érdekes lenne a stílusok ütközése. Azzal kapcsolatban, hogy engem ki remixeljen: azt hiszem, valaki olyan lenne, aki tényleg kiforgatja a dalt, például Squarepusher. Vagy Stuart Price (aki a Les Rhytmes Digitales-hoz, a Zoot Womanhez és Madonna új albumához köthetõ), neki nagyszerû érzéke van az elrendezéshez és az idõzítéshez.


Idén a klasszikus wave csapathoz, a Visage-hoz is csatlakoztál gitárral. Milyen Steve-vel dolgozni és ad-e ez az új élmény extra löketet a Goteki munkájához?
ROSS: Nagyszerû, tényleg fasza élmény volt. Steve csodálatos fazon, rengeteg õrült rock’n’roll sztorival és életimádattal. A gitározás a Visage-ben tudatosította bennem, hogyan lehet a gitárt az elektronikus zenébe illeszteni anélkül, hogy az teljesen a rockról szólna. Ma már tényleg élvezem rátenni az extra gitárt, ha egy dal majdnem kész, emberibb hangulatot kölcsönöz a zenének, ettõl kevésbé lesz idegen.


Szerinted ki a legjobb remixkészítõ és miért?
ROSS: Egyértelmûen Stuart Price. Azt teszi, amit egy jó remixkészítõnek tennie kell – megtalálja és átszûri a dal legjobb elemeit, eljátszadozik velük, végül állat ütemeket társít hozzájuk. A remixei mindig jól illenek a maxikra, mivel egyfajta táncparkettrõl jövõ üdvözletként mûködnek, ugyanakkor sosem hágnak az eredeti változat lábfejére.


Az újoncoknak mit kell tudni az Egyesült Királyság industrial/electro közegérõl, a fõbb bandákról, szervezõi csoportokról, meglátogatandó helyekrõl, fesztiválokról?
ROSS: Hmmmm, nem is tudom. Vicces ez most az Egyesült Királyságban. Létezett egy közeg, ám mára már ez egy kicsit szétszóródott. Manapság egy felnõttebb, inkább periférián lévõ szcénát favorizálok. Azt a zenét, ami a melegbárok és a tech-house közegébõl nõtt ki, majd keveredett a garázsrockkal és a geek indie-vel. Szerintem ez sokkal többet tud nyújtani, mint az EBM szcéna. Talán ott romlott el a dolog, mikor a zenekarok egy kisebb csoportjának hirtelen sokkal jobban ment a dolog, mint a többieknek (például APB, Covenant, IOC, stb). a többi banda féltékeny lett a sikereikre és vetélkedni kezdett velük, a szcéna pedig butamód bombabiztos és konzervatív lett. Ez persze semmi esetre sem akadály a sikeres bandák számára, õk mind nagyon tehetségesek és szerintem nagyszerû, hogy mindannyian folyamatosan új irányokba haladnak. Csak örülnék neki, ha más is így tenne!