Tizenegy év után lezárjuk az LD50-et. Nem töröljük, itt marad az internetek borostyánjába zárva, hogy lássátok, visszaolvashassátok, (újra) felfedezhessétek és (fõként) okulhassatok belõle. A billentyûzetet, fényképezõgépet és keverõpultot viszont letesszük.
MIÉRT?
Három tényezõ tehet errõl. A Facebook (változott a közösségi médiatérkép), a szubkultúra (változott a szélirány) meg mi (mi is változtunk).
Nehezen lélegző, csuklyás gonoszok helyett szimpla gótok alkotják a közönséget egy korszak és egy fesztivál pásszentosan búzenés utolsó napján, bár a fellépők nagy része feltehetően nem hallott anyaoldalunk lefagyasztásáról. A búcsúban van légkalapács, show-Drakula, jól sikerült középkori vurstli, a végén pedig szomorú semmibe szottyadás a stílszerűség kedvéért. Tartson velünk az utolsó kattintáson is túl, rögtön a Tovább után! Bónuszként Atis búcsúzója.
A testmozgató zenék napján kőkori magyar terminátoroktól az elveszett jövő űrpilótáiig vezet az út, közben tetovált ogrék, érző, bár hűvös szívek, majd égig érő sztárok karcolják a savas esőt hullató felhőket. Az Industrial Booom Reboot második napja egy-két másodperccel a Tovább után!
Pár perccel a világvége előtt tegyünk úgy, mintha mi sem lenne – e képességnek egyszer még nagy hasznát vesszük –, és merüljünk bele az utolsó/első nagy fesztiválba, amit a fekete szcéna hazánkban kitermelt (ha az ősidők Kollektíváit, a Fekete Zajt vagy a Nightbreedet nem számítjuk, á, talán hagyjuk is e gondolatsort). A Black Head Agency összehozta mini-WGT európai színvonalú valóságszédelgést tett lehetővé mindenkinek, akit már csak az elveszett jövő iránti nosztalgia vagy a sosemvolt, repkényes múltba süllyedt ábrándok vezetnek. Vagy a bodzás fröccs, vagy egy sima neonfényes pogó az örök jelenben. Önkényes tudósítás a Tovább után.
Azt hiszem nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel (olvastam a beharangozó cikk hozzászólásaiban is a koncert után), hogy az eddigi legjobb VNV Nation koncertet láthattuk Magyarországon. Tény, nem voltunk sokan (kb. 200-an), de annál lelkesebb és bulizósabb tömeg hatását keltettük. Ahogy a színpadon is látszódott és a Facebook oldalon is közzé tette az együttes, nekik is nagyon tetszett ez az este:
"Budapest wasn't a concert, it was a party. Fantastic night. Nagyon köszönöm."
Bent egy rövid beszámoló is olvasható részemrõl, de még az is lehet, hogy ír majd beszámolót más is.
2011. június 9-13. között tartották meg a jubileumi 20. WGT-t Lipcsében. A hagyományosan mindig pünkösdkor megrendezésre kerülõ találkozó idén még bõvebb programmal várta a scene(k) rajongóit, például a 0. napon olyan zenekarok léptek fel, akik a legelsõ WGT-n is színpadra léptek, a többi napokon meg az eddigiektõl eltérõen nagyobb számú zenekari felhozatal - köztük több magyar együttes is - várta a gót, ebm, industrial, future-pop, synth-pop stb. zenék kedvelõit. Bent megtekinhetitek Atis képeit és ha ott voltatok és van kedvetek írni a koncertekrõl, akkor hozzászólás formájában ezt megtehetitek.
A következõ WGT idõpontja: 2012. május 25-28.
A keleti blokk nagyjából egyetlen világhírû sci-fi írójának 90. születésnapján nagyszabású programmal emlékezett Lemre a Lengyel Intézet. Filmbemutatók, provokatív beszélgetés, tiszteletadásként viselt nadrágtartók és híres matematikus farmermellényben rögtön a Tovább után!
Egy turné utolsó állomásán elõadott koncert, két véglet között egyensúlyozhat: Bulihangulatban végrehajtott örömzene, melynek keretében az együttes gondtalanul kísérletezik; elõad olyan dalokat, melyeket nem mert megkockáztatni a turné „rendes” állomásain; poénok és meglepetések robban(hat)nak a színpadon.
Másik lehetõség, hogy minden probléma elõjön, kicsit tehernek tekinti mindenki a koncertet, ami elromolhat, az elromlik; rövidített program kerül elõadásra stb.
Az Industrial Booom! fesztivál második napja hazai reménységrõl, old-school EBM-rõl, future-pop-ról szólt, valamint arra kerestük a választ, hogy egy 90-es években népszerû crossover-EBM együttesre mennyien lesznek kiváncsiak 2011-ben...
Az Industrial Booom! fesztivál elsõ napja színtisztán a belga invázió jegyében telt és tökéletes alkalom volt (lett volna) arra, hogy egy alternatív elektronikus zenében járatlan zenehallgatónak demonstrálni lehessen az Electronic Body Music stílus sokszínûségét. Minden együttestõl azt kaptuk – stílusban, elõadásmódban – ami várható volt:
tradicionális, de a mai old-school zenékhez viszonyítva színesebb, változatosabb – new beat-tel összekacsintó – EBM a Signal Aout 42-tõl,
az EBM sötétebb hangulatú, jellegében inkább minimalista, „zörejesebb” megközelítése a Vomito Negro-tól,
az A Split-Second jellemzõen EBM „építõkövekkel” is operált, de náluk – mivel õk a stílus egyik óriásának tekinthetõek, – érthetõ módon a new beat, a technoidabb hangzás került elõtérbe és persze a gitár,
Suicide Commando pedig jelen korszakában az EBM jelenre vetített megjelenési formájával foglalatoskodik mostanában, így a hellelectro, TBM, harsh electro, terror EBM jelenleg talán legnépszerûbb elõadója lépett színpadra utoljára.
