Sopor Aeternus

Mayhem
Eternal Tears Of Sorrow
Graveworm
Psyclon Nine
Diary Of Dreams
Eluveite
Eluveitie
Gothminister

The 69 eyes
Immortal
Emperor
In Mourning
Katatonia
The Birthday Massacre
Children Of Bodom
Marilyn Manson

Dark Funeral
Him
Turmion Katilöt
Therion
Old Man's Child
Stormlord
Gorgoroth
ASP

Apocalyptica
Static X
Illnath
Nattefrost
Deine Lakaien
Deadstar Assembly
Cradle Of Filth

Wednesday 13
Korn
Xandria
In Flames
Borknagar
Satyricon
Bathory
Lacuna Coil
Lacrimosa

Helium Vola
The Kovenant
Mactatus
Sonata Arctica
Marduk
Burzum
Carpathian Forest
Type O Negative

Carnivore
Motörhead
Iron maiden
Mayhem
Dekadent
Coldworld
Dimmu Borgir

The Sisters of Mercy
The Deadfly ensemble
Cinema Strange
Epica
Rasputina
Sonic Syndicate
London After Midnight

Korpiklaani
Naglfar
Vesania
Crematory
1349
Deathstars

...

PAUL VERLAINE:AZ ÁLNOK-SZÉP NAPOK

Az álnok-szép napok egész nap tündököltek
s most itt remegnek az alkony bronzaiban.
Húnyd a szemed, szegény lelkem, s fuss, szótalan:
iszonyú kísértés. Szörny csábít vissza: szörnyedj.

Egész nap tündökölt láng-jegük: összetörtek
minden tőkét a domb oldalán; oda van
az éneklő azúr, amely úgy hív; s arany
vetésünk földre dőlt egész hosszán a völgynek.
Sápadj, s menj, s mondj imát. Ezek a tegnapok
felfalni kezdenék megint szép holnapod?
S ha megrohan megint régi őrületed?

Dühöngő támadás, de a végső! Kalandos
emléked öld le, mind, ujra! És menj, harangozz
a vihar ellen: menj, imádkozz, míg lehet.

CHARLES BAUDELAIRE:EGY DÖG

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyu dög

nyitotta lábait cédán magasba lökve,
mig izzadt méreg járta át,
élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökellt:
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor újra
lakmározhat a tetemen.

- És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága
te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!



ADY ENDRE:ELBOCSÁTÓ,SZÉP ÜZENET

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.



TÓTH KRISZTINA:ÉVSZAKOK ZSOLTÁRA

Lassított visszanézett forgó bicikliküllő-íriszével
erdőkön gördülő földeken túli kék jel

ezer esztendő is csak rövid vigyázása egy éjnek
futó patakok és szavak alatti ének

ez volt a tavasz és mostmár mindig ez lesz
nem emlékszel és semmit sem feledhetsz

mikor még hegyek se voltanak útjaink kezdetén
szemcsés vályogfalat tapogatott a fény

izzadt naptenyerét délben a fűre rakta
ez volt a nyár kerek világ lecsukott szemű arca

egyetlen ijedt pillanat és mostmár mindig ez lesz
nem emlékszel és semmit sem feledhetsz

vagy a meztelen szárú ősz a kéményben baglyot találtak
és visszaszállt a füst szaga tarlónak és halálnak

emberek jöttek-mentek nyitva hagyták az ajtót
kezeink munkáit igazgassad harang szólt

az a kihűlő kályha lett az ősz és mostmár mindig ez lesz
nem emlékszel és semmit sem feledhetsz

pillákra ült a dér árkokba megfagyott hó
minden dolgunk között vakon rohanni volt jó

huzatos hajlékunkba megtérni fogvacogva
tebenned fáztunk eleitől fogva.



Néhány rajzom:









"A szerelem olyan, mint a kábítószer. Elõször eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függõvé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függõvé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért."