Alapvetően negyedszerre írom át a profilom. Korábban mindig megpróbáltam szépirodalmi stílusban, bújtatott köntösbe leírni, hogy mi is vagyok, hol is vagyok, és mennyi az annyi.

Azt hiszem, teljesen felesleges volt. Jó gyakorlat, megmosolyogtató hiúság, és hatalmas ego, ami simogatta a saját primadonna lelkem.

Felesleges. Neten amúgy sem ismer meg senki (közhelyek nyamm), és pusztán felhívni magamra a figyelmet kissé öncélú.

Ellenben paradox módon még akkor is jól esik nekünk, nyomorult kis szájber függő énképzavaros gyerekeknek, ha senki nem olvassa. Az illúzió, ami el- és megtart minket.

Következtetésképpen leírni, hogy mit szeretek és mit nem csak annyi funkcióval bír, hogy a fejemben lévő csodálók seregei magukra ismerjenek, és ezáltal hamis szimpátiát érezzenek irányomban.

Ez, megfelelő primadonna lélekkel ellátva, egyenesen tetszik!

- Szeretek egyenes lenni. Ez nagyon nehéz. Nem azért, mert kimondom, hanem mert az emberek nem szoktak hozzá. Tehát nem lehetek őszinte, mert a világ azt talminak definiálja. Illúzió.

- Szeretem a zenét. Ki hitte volna, nem? NINCS olyan kifejezett stílus, amiben ne lenne igényes és jó munka. Legyen az pop, rock, vagy harsh noise. Ha muszáj lenne nevesíteni, akkor: PINK FLOYD mindenek felett, az ő árnyékukban megférnek az aktuális kedvencek. Ha érdekel, kérdezz rá, de ha félsz tőle, akkor képzeld ide a TE kedvenceid, hogy a valótlan szimpátia kialakuljon. Te is PONT azt szereted?

- Szeretek olvasni. Jó könyvet ugyanúgy, mint vacak ponyvát. Csak legyen jól megírva, és/ vagy legyen annyira szokatlan, hogy fenntartsa az érdeklődésem. Ha muszáj nevesíteni, akkor Vámos Miklós (Apák könyve), Umberto Eco (Foucault inga), Robert Merle (Az Állati elmék kivételével mindet, de leginkább a Két nap az élet), Gárdos Péter.

- Szeretek dolgozni. Meglepődtél? Pedig szeretek. Az emberek általában nem dolgozni nem szeretnek, hanem a munkájukat utálják.

- Szeretek értéket közvetíteni. Alkotóit, szellemit, mindegy, csak jó adni. Ez nagyon romantikus bullshitnek tűnik, de igaz. Az más kérdés, hogy kinek és mennyit.

Azt hiszem, elsősorban magammal van pár bajom. Ergo ezek a kifejezetten undok emberi tulajdonságokat másokban sem szeretem. Természetesen kiírhatnám, és még hely is lenne hozzá, épp elég, de akkor elmaradna a felfedezés öröme. Úgyhogy a feltétlen kitárulkozás helyett leírom azokat a kis semmiségeket, amiket elsőre is megért mindenki:

- Karfiol, brokkoli, máj, minden halféle (kivéve a lazac és pisztráng), kaporral elkészített tökfőzelék, és a szélsőségesen csípős ízvilágot. Na jó, a mérsékelten csípőset sem.

- Az ál-allűrt. Minden "ba´homi nagy műh´ vészt". Ergo a verseid sem fogom elolvasni. Még akkor sem, ha megszületett a NAGY MŰVED? ami "TE" vagy, és annyira kifejező, hogy utána meggyújtott kuka előtt zokogok a zuhanyzófülkében.

- Ha hülyének néznek. Ha már az vagyok, ne dörgöld bele az orrom.

- Ne hazudj. Mond a szemembe. Ne félj attól, hogy megbántasz, lehet, hogy pont jót teszel vele. Úgyhogy kerüld a felesleges finomkodást (Ellenben bókolj szemérmetlenül, én is azt teszem).

Illúzió. Majd rájössz. A helyzet határoz meg, nem az eltökélt eszme.

" A kezdő mondat első negyedét
Éles kardommal vágtam volna szét!
Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el! "

Cyrano de Bergerac (Orr monológ)