Gothic, dark gondolatkör... rohadtlusta vagyok , most is ezt már csak azért írom hogy legyen vmi...:) úgyhogy örüljetek hogy ennyit is írtam nah:P

szinek...meglepő, mi? Szeretem még a kriminológiai témájú könyveket és filmeket.

(voltam múzsa is valaha) ezek a versek születtek hozzám:

Szívem síri talajában
Magod csírát könnyen ölthet.
Ám e zord mérgező földben
Fáját te is összetörted.

Csak néhány beteg fa bírja
Elíziumi poklomat.
Miket enyészet nyugalma
Véd, és oltja lángomat.

Tiszta lélek nem élheti
Túl beteges szellemem.
Túléli is benn nem leli
A boldogságot énvelem…



Vörösen égett a horizont.
S a piszkosfehér fellegek
Alatt a nap nyugovóra tért.
Lassan merült el a hegyek mögött.

A lét s a halál ünnepe
Ahogy a viharos alkony jő.
Felizzik zord szívem vére
S elönt mindentudó erő.

Mert egy lélek érintett meg
Egy álom mely valóvá vált.
Érzékeim megremegnek.
S újra félem a halált!


Szeretem Baudelaire költészetét és életszemléletét. Kedvenc verseim következnek.


SZOMORÚ MADRIGÁL ( Madrigal triste)


Okosságoddal mit csináljak?
Légy szép! És légy bús! A sírás
az arcnak rejtett mélyű bájt ad,
miként az áradás a tájnak;
viharban frissül a virág.

Szeretlek, ha illanva, túlad
örömén sujtott homlokod;
szived borzadásba fúlad;
s jelenedre mint bús borúlat,
fátylat a múlt felhője dob.

Szeretlek, ha nagy szemedárja
ömlik, melegen, mint a vér;
ha, ringató kezem dacára,
kebledből hörgésként kiszáll a
halálig rémült szenvedély.

S míg szürcsölöm - oh égi zsoltár!
myélységes, édes élvezet! -
a zokogást, amit te sírtál,
azt hiszem, a szemdből hullt ár
kivilágítja szívedet.



Tudom, hogy régi, töve-rokkadt
szerelmekkel tele szíved
kohói még egyre lobognak
és kebledben a kárhozottak
gögjéből rejlik egy csipet.

De kedvesem, míg éjed álma
nem tükrözi a mély poklot,
s örök lidércnyomásban járva,
méreggel és tőrrel élve-hálva.
imádva a Vasat s a Port,

nem nyitva ki, csak rémületben
megrezzenve, ha óra üt,
balsorsod betűzve ijedten
nem érzed a levethetelen
undornak csókját mindenütt,
nam mondhatod, despota-rabnő,
ki csak reszketve vagy enyém,
míg a kór éj borzalmakat sző,
s lelkedből áradt jajpatak jó:
"Királyom, párod vagyok én!"




HOZÁ, AKI TÚL VIDÁM (Á celle qui est trop gaie)


Fejed, mozgásod, arcod oly
szép, mint egy szép táj; tiszta égen
játszik úgy a szellő a fényben,
ahogy ajkadon a mosoly.

...

E bolond ruhák játszi-könnyed
lelkek tükre, szimbólumok;
bolond lány, bolond vagyok:
szeretlek s éppen úgy gyűlöllek!

...

és úgy megalázott a kék ég
s a zöld tavasz, hogy dühöm egy
virágszálon torolta meg
a természet szemtelenségét.

Éppígy, amikor elüti
a gyönyör éjfélét az óra,
szeretnék, orvúl lopakodva
testedhez közelíteni,

hogy vidám húsod megfenyítsem,
hogy betürjem dús kebled, és
míg riadt bordádba a kés
nyomát nagy, mély sebbé feszítem,

- óh, iszonyú kéj, szédület! -
drágám, e sok nyíló csodán át,
uj ajkaid új bíborán át
belédöntsem a mérgemet!