Zene, zene, zene, és persze nem utolsó sorban zene. Irodalom, film, művészet, főleg képzőművészet, de nem zárkózom el semmitől. Filozófia, de csak a józan ész határain belül, kapcsolatok, összefüggések a világ dolgai között, amik maguktól értedődőek, épp ezért kevesen értik meg őket, mert nem magyarázhatók elmélet-rendszerekkel, csak az intuiciókra érzékenyek számára válnak átláthatóvá.
Szeretem :
Az igényes, művelt embereket- persze ehhez
nem kell egyetemi tanárnak lenni-, akiknél a külső megjelenés és a belső értékek közt nem feszül disszonancia.
A választékos, egyéniséghez illő és egyedi öltözködést.
Ha valaki felfedezi látszólag különböző dolgokban az azonos lényeget.
Az önállóságot, a határozott véleményt(nem baj ha radikális sőt...), az egyenes beszédet, és egy klisé a végére: az őszinteséget.
Club Silencio
Nem szeretem :
A dogmatikus vallási, politikai elvrendszereket, és ebből adódóan azokat, akik alávetik magukat bármelyiknek, mert képtelenek önálló godolkodásra vagy felelősségvállalásra, és a lelkiismeretüket egy külső erőre bízzák.
A hiteltelen alakokat, pózereket, a mellébeszélést, a gyávaságot, a megalkuvást, és a tespedtséget.
Az ostoba rajongást, ha valakit istenítenek, és ide kívánkozik még a megalázkodás, amit szintén ki nem állhatok.
Meg ami még jön :
A sugallatok, más apró rezdülések számomra sokat jelentenek, mivel ezek révén értem meg mindazt, ami körülvesz és ami történik velem, bár néha azt gondolom, hogy túlságosan cinikus vagyok ahhoz, hogy érdemben felfogjam őket. Ha valaki ezeket nem érzi, akkor vagy aláveti magát a világ dolgainak, vagy megpróbálja leigázni azokat. Ez egyfajta alkalmazkodási képtelenség, ami az emberek többségére jellemző. Mindebből gyors logikával máris levezethető, hogy mi az ami még jön...
Nem vagyok szélsőséges eszmék híve, csupán vannak radikális, vagy inkább végletesnek mondható elképzeléseim, melyeket a manapság elharapódzó torzult értékrend hatása miatt helytelenül értelmeznének. Nem kívánom sérteni mások világnézetét, mert vagyok annyira kultúrált, hogy nem teszek olyan kijelentést, ami csak gyűlölködést váltana ki és parttalan vitákat eredményezne.
" Indulj el egy úton,
én is egy másikon,
hol egymást találjuk,
egymásnak se szóljunk.
Aki minket meglát,
mit fog az mondani,
azt fogja gondolni,
idegenek vagyunk."
Elérhetőség
Az elérhetőségek csak regisztrált felhasználók számára láthatók!
PECSA MUSIC HALL (Bp. XIV., Zichy M. u. 14.) Nagyterem: Classic MODE Party
Kisterem I.: 80-as, 90-es évek party
Kisterem II.: Bonanza Banzai & Ákos + magyar electro-pop party
Belépõ: elõvételben 1500 HUF, aznap 2000 HUF
Térkép
BARBA NEGRA MUSIC CLUB (Bp. XI., Prielle Kornélia u. 4.) Fellépők: Douglas J. McCarthy (Nitzer Ebb, Fixmer/McCarthy - UK), The Power
Belépõ: elővételben 1900 HUF (csak 750 db! - +400 HUF a helyszínen lefogyasztható!), helyszínen 2600 HUF
Flyer, Facebook Térkép
A38 ÁLLÓHAJÓ (Bp., Petõfi-híd budai hídfõ) Fellépõk: The Mission (UK), Amber Smith
Belépõ: április 30-ig 5500 HUF, május 1-tõl 6000 HUF
Facebook, Térkép