Leírhatatlan...

Elsősorban, mindenek előtt és nagyonnagyonnagyon: Mátét!
Az érett embereket (van még mit tanulnom).
A nyalókát, sütit, csokit és mindent, ami tele van cukorral, éljen a foggyilkolás és az anti-fogyókúra.
A magyar népmeséket.
A Világnak Virága-sorozatot.
A barátaimat (már akik tényleg azok).
Csocsózni.
Táncolni.
A színes körmöket.
A városomat (igen, az enyém...)
A drámákat, thrillereket.
A behúzós zenéket... Amon Tobin-tól kezdve Ágnes Vanillán át Sting-ig.
A vodkadzsúz + cseresznyés cigaretta kombót.
A sebességet, főleg, ha én irányítom.
A sportot, nem is tudnék nélküle létezni. 2006 óta gladiátorkodom és mellette is rendszeresen mozgok, futok, kondizok, a lényeg, hogy sportoljak.
A művészlelkeket, mert furcsák.
A kiállításokat, színházakat, kávézókat, könyvtárakat, kirakodóvásárokat. Megvan a hangulatuk.
A pikáns trüffelt egy csipetnyi chilli-vel egy elvarázsolt mesebirodalomban.
A kriminalisztikát tanulmányozni. A sorozatgyilkosok lélektanának, életének és gondolatainak utánajárni. Ebből következik talán az, hogy szeretem a szakmámat is, akkor is, ha nincs se megfizetve, se megbecsülve. Ezt csak tiszta szívvel lehet csinálni...
A vörös színt minden mennyiségben... Hajon, ruhán, tárgyakon.
A jótékony felejtést.
A szerelmet, a szexet, a kötődést. Főleg így, együtt.

A hideget.
Hülye seggfejekkel együtt melózni.
A "leszarom" stílusú, érdektelen embereket.
A vérben fröcsögő überrákkereket, a nyávogós tinipicsákat, a ki-ha-én-nem izompólós nyomorék pasikat, akik azt hiszik, csak az ő világuk a "normális".
Ha nem tudok eleget aludni, vagy ha legédesebb álmaimból keltenek fel.
He becsapnak, kihasználnak, majd eldobnak mint egy használt zsepit... (Bár igaz, ezt ki szereti?)
Ha valaki nem tud magyarul helyesen írni. "Egyenlőre" a gyilkos fog darabolni téged éjszaka az erdőben, használd helyette az "egyelőre" szót.
Ha egy pasira azért hajtanak, mert sportoló/zenész/gazdag. Ez olyan siralmas.
Hiába álmodozni. A vágyak néha ölnek.

Minek élnék, ha nem lenne célom? Mi hajtana előre, ha csak egyik napról a másikra vergődnék? Mi a baj azzal, ha valaki lép, és inkább beleszakad a rengeteg feladatba, de akkor is tesz azért, amit nagyon akar?
Én küzdök, és tudom, hogy meglesz az eredménye. Na de mások? A legtöbben feladják félúton azt, amibe belevágtak. Hogy miért? "Mert nehéz". "Mert nem bírom". "Mert úgyse jön össze". "Mert nincs erőm..."
Utálom a kishitűséget! Kiben higyjek, ha nem magamban? Kinek lesz hozzá ereje, ha én feladom?
Az életben nem sok mindent tanultam meg, nem tudok függvényeket számolni, se zongorázni, nem értek igazán a művészetekhez, a ruhákhoz vagy a filmekhez, de azt megtanultam, hogy ha valamit IGAZÁN akarok, azt HA BELEHALOK IS végigviszem.

Futás bakancsban, vizsgák, szerelem, csokoládé fondü, narancsos tusfürdő, és remélem, rengeteg boldogság......