na ez az, amit nehéz lenne behatárolni.

+ Azokat, akik fontosak számomra.
+ Zenét (sokféle, nem részletezem, különben se ez alapján ítélj meg)
+ Fotózni.
+ Könyvek :)
+ Sétálni.
+ Táncolgatni
+ Almodóvar filmjeit
+ Gael García Bernal filmjeit (<3 Az álom tudománya)
+ Partyykat :)
+ A teát - de csak akkor, ha nincs elrontva semmi olyan hülyeséggel, mint pl. méz, cukor, citrom, teaízesítő, stb.
+ A természetet - és nagyon-nagyon-nagyon tudom sajnálni azokat, akik képtelenek értékelni a szépségét.
+ A vidám, optimista embereket, mert legtöbb esetben én is az vagyok.
+ Mikor kedves velem valaki.
+ Mikor olyan emberek kedvesek velem, akiktől nem is várnám.
+ A parfümöket, meg mindenféle jó illatot :)

- Ha korán kell kelnem. ):
- Politikusokat.
- Mindenféle értelmetlen előítéletet.
- Az unalmas dolgokat.
- Hogy mindent hamar megunok.
- Ha beteg vagyok
- Ha szomorú vagyok
- Felszínességet, igénytelenséget )=
- Az állandó okoskodást
- Bunkóságot, szándékos rosszindulatot. Nagyon utálom a bunkókat, főleg a környezetemben lévőket, nem feltétlenül azokat csak, akik velem bunkók, egyszerűen idegesít, hogy ilyen emberek is vannak.
- Kétszínűséget.
- Ha valaki állandóan megalkuszik, csak mert az úgy kényelmesebb.
- Divatdepressziót - a depresszió egy nagyon komoly betegség, nem kellene ilyenekkel szórakozni alaptalanul. Azért, mert épp rossz napod volt, még nem vagy depressziós!
- A felszínes kapcsolatokat.
- Ha valaki nem képes felfogni azt, hogy nem vele foglalkozom éppen vagy hogy soha nem is foglalkoztam vele.
- Ha valakinek hiába mondok valamit, - látszik rajta, hogy nem is veszi a fáradtságot, hogy egy kicsit belegondoljon.
- Ha valaki állandóan csak azon problémázik, hogy milyen szar élete van, és közben meg nem mozdulna azért, hogy jobbá tegye.

...szóval inkább gondolkozzatok, ne rinyáljatok :D

Idézetek, mi más?! :)

"...Ím, bevallom, hogy nem hiában
Vergődtem, nyögtem, vártam, éltem,
Megleltem az igaz világot,
Megleltem az én dölyfös énem,
Megleltem, ami visszaadja,
Amit az élet elragadt:
Annyi szenny közt a legtisztábbat:
Ím, megtaláltam magamat!...
Ím, megtaláltam, s a piacra
Kivonszoltam, hol áll a vásár:
Ez én vagyok, hitvány és büszke,
Érints, vevő és hullj reám, sár!..."

"...Elégedetlenül mindennel és elégedetlenül magammal, szeretném megváltani magamat és büszkélkedni egy kicsit az éji csödben, és magányban. Lelkei azoknak, akiket szerettem, lelkei azoknak, akiket megénekeltem, erősítsetek, gyámolítsatok, távolítsátok el tőlem a hazugságot és a világ rontó gőzeit; te pedig, Uram-Istenem, add kegyelmedet, hogy írhassak még néhány szép verset, amellyel bebizonyítom saját magamnak, hogy nem vagyok az utolsó az emberek között, hogy nem vagyok alábbvaló azoknál, akiket megvetek."

"Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolkodnak el rajta. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idő.
Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha egész örökkévalóságnak tetszetik, el is suhanhat, akár egy pillanat - attól függ, mit élünk meg abban az órában.
Mert az idő élet. Az élet pedig a szívben lakik."

"(...)
Hogyan? Hát oda mind? és örökre oda?
Ki adta, az idő, s aki elmossa, őket
nem ismétli soha?

Öröklét, pusztulás, múlt, sötét szakadékok,
mi lesz a lét, amit elnyel örvényetek?
Szóljatok: visszatér, ami mennyei szép volt,
ha így elsöpritek?"