Hosszú lenne leírni, kísérletet sem teszek a kifejtésére :D


ez van...

Nőnek olyan növények, születnek olyan emberek, akik segítik átlátni az egészet.
Az erős, magához vonzó föld elenged, hideg szellő símul talpadhoz, körülötted kövérebbek a fák,
fürtjeikkel bőrödet karcolva üdvözölnek magasabb tájakban
féktelen emelkedés...
a tiszta hűvös levegő a szívedig úszik az ereiden keresztül, a boldogság csontjaidba hatol. Kár, hogy egy pillanat az egész.


**


az igaz,hogy az egész -séget legjobb önmagunkban virágoztatni, de az élet szerintem lehetetlen víz nélkül,fény nélkül, az egész-ség lehetetlen 2 fél nélkül. félelemből épített betonfal mögött várva élet útját állja,ősz tincsek vállra hulló nyers ízek,inkább csak 1 röpke őszinte szó, akár nyers, akár kiábrándító, jó korrekció ha ráció! és az út ketté válik, vagy eggyé...


**

Gyerrekként az élménydús életmódunk tartalmával lelassítja az időt,azért siettetjük múlását,mert távolinak tűnik a felnőttség. Felnőttként az élménytelen tartalmatlanság,amit sokszor mi,vagy a rendszer generálunk olajozza túl az idő órájának fogaskerekét.

**

Végtelen égtelen szívtelen tétlenségben szenvedem a feledés képtelen, a távolság végtelen :(

**


Egyszerű,de nagyszerű, jó küllemű,de rohadt mű. Szellemileg nulla furcsa helyzet kulcsa, hogy bárány bőrbe bújva bólogatva bájolognak újra meg újra,míg a lényegre bújva az eredmény sajnos szintén nulla...

relatív...

relatív...

Azoknak,akiket érdekel:


**

A fiatalok, és az idősek közti szakadék oka, hogy nem tisztelik egymás tudását. Az egyik a múltat meséli jobban, a másik a jelenben él jobban.


**

Néha nagyokat sétálunk az éjszakában várva,
a nem várt idegenre, kivel forró kávéba kavarnánk eszméinket.
Addig is jól lakunk a mindennapi idilli pillanatok katonáival.

**

Az embert könnyű kiismerni, kivéve, ha a tudatlanság, vagy a remény a testőre.

**

Zárj szárnyaid közé fekete holló, csontjaim roppanjanak, de ne adj át a magánynak.

**

A gyermek...nem játék, egy új élet, amit mi hozunk létre, és amíg csak tudjuk pontosítjuk, fejlesztjük ezt a csodát, mint az emlékművünket az utókornak.Mi vagyunk ők.

**

Borulj vállaimra, bízz meg bennem, mond el, mi fáj, szeress, csókolj, ölelj, sírj, nevess!
Hogy miért?
Mert én is erre vágyom.

**

Víz alá merülsz, hogy ne halld az igazságot, de néha muszáj oxigénért feljönni.

**

Kicsi kezek markolásszák a szépen faragott diófa rácsokat, s a kezek ura két dühtől ázott féltékeny szempár, aki figyeli minden egyes rezdülését a konkurenciának.
A kegyetlenség veled született.

**


Erősen gyenge

Szoros szíj a kezeden, tűz az eredben
Megtalál egy érzés, és messzi végtelen
Száguld veled, az időt nem ismeri,
Szó, parancs, gondolat, nem vezérli
Ha a hatásnak vége, csak nézel a tenyérre
Ami lecsúszik szemedről. Megoldást vágysz a fegyvertől.
Hideg acél simul fejedhez, a golyó útra kel,
Szerető árnyak ráznak, de már bíborban fekszel.


**

Jártam az üres, eső mosta utcákat, remélve, hogy mást is hallok saját lépteim visszhangján kívül. Magányos kis lelkem sóhajai feszítették bordáimat. Azt gondoltam te is csak egy megfoghatatlan árny vagy az éjszakában. Hát igen. Tévedtem, és hirtelen felszáradt a beton, fények, és színes giccses tárgyak öltöztették fel a szürke, meztelen utcát.
Hallak, látlak, érezlek, jobban, mint bárkit.



Én, vagy „Ők”?

Mezítláb nehéz, és lassú járni a szilánkos utat,
Hát szoros cipőt veszek, hogy elérjem célomat.
Maszkot húzok, hogy elrejtsem gondolataimat.
Mire feleszmélek, már messze járok,
És legbelül magamból semmit sem találok.




Az elmúlásnak

Fekete-fehér emlék mosolyog a falon,
Sötét, s világos érzések vágnak nyakon.
Vissza akarok menni, idő utazni,
Nagy pocakot ölelni, pofonokat félteni.
Méreg cseppen fülembe, zabálja ép eszemet,
Pöffeszkedve trónodon, jogaidat temeted.
Hiába a sajnálat, a vigasztaló vállak, szemek
Sosem kapod meg beletörődésemet

Várva vágyni

Túl nagy a seb, hogy a ragtapasz elfedje,
Elég nagy a bizalom, hogy a valóst feledje,
A fél alma elrohad, sorvassza a külvilág,
De ha egész megvédi a héj, a bőrkabát
Hosszú sorban izzadnak az emberek,
Egymás sarkát taposva várják, akit rendeltek.
Azt, aki segít betakarni a magányt, akár egy olajos bőrkabát.


Magamban csalódni

Siralmas dallamban hajladoznak a fák,
Érzem leveleik bódító illatát.
Az eső lassan csepereg, mossa torz arcomat,
Nem érzek stabilitást, tördelem az ágakat.
Szédítő káosz tépi szempilláimat,
Zuhanok, és összezúzok ártatlan virágokat.
Hív egy tompa hang, azé kinek kellek,
De nem hallom őt, az esőcseppek beterítenek.
Felém nyúl egy puha kéz, lerántva a kétségbeesés leplét,
Fellélegzek, újszülötten kiálltok, másnak látom a világot.
Egy nap újra felmászom egy a Fára,
És nem leszek ott, hogy vigyázzak magamra.

Félelem és Tett

A hatalmas ordítozó csönd most karomat rázza.
Szólnék, de lehetetlen.Máló barna szemek hajlítják térdeimet.
A test, mit már magamnak sem érzek, nehéz.
Ágyam mellett A hosszú combú álom zárja álnok szemeit, s kérdem én; megérte?
A düh kioltja látásom utolsó lángját.
Még utoljára, kezem hátára símul, Ő porrá válik, nincs többé.
Nincs többé! Soha többé!
Ahogy Én sem.



Rikeksőn öbáut di lot of novella dzsászt for Hyper:


Láttalak átalakulni,
S egyben önmagaddá válni.
A békét most közel érzem,
Pedig a háború okát nézem.
A remény tüzét osszam meg,
Vagy őrizzem meg míg meleg?
Zavaros, sötétlő víz remeg,
A szélcsend most messze zeng.
Sziklák ágaskodnak előtte,
De tudom,te ott vagy mögötte.
Lényem sajnos nem egyszerű,
Kell valami,mi neked mű.
Nekem az a tó partján,
Nedves homokként követi formám.
Fény,mi meleget ken arcomra,
Langyos szélként tekereg nyakamra.
Nekem az az alak,mi után futok,
megvár,s hasába ülve bárhova eljutok.
Nekem tenger mélyén az a titok,
Ölelő Illatától elsápadok.




Egy év után végre rájöttem,hogyan kell formázni/beszúrni/szinezni... itt a dolgokat,ugyhogy feltettem pár videót is ami éppen eszembe jutott:





ZENE: :P






Bonobo - Recurring


















April March - Chick Habit :)
















u.i.: Nem vagyok ám olyan szomorú természet, mint amiről a verseim árulkodnak. Csak néha meg kell fosatni az agyamat..=)