Ezotéria, fehér mágia és egyebek... Hihetetlen módon vonz a japán nemesi acél a Katana.

Eddig szerettem az álmaim, ahol végre az lehettem aki akarok lenni! De már azok is elárultak... Most már csak vagyok.. csak nyugalmat szeretnék.

Sok mindent írhatnék, hogy mi az amit nem szeretek, de már ez is mindegy. Már nem számít. Már nem érdekel ha bántanak. A szívem halott és én csak egy test vagyok ami még "él".....

"Tiszteld az ellenfeled, hogy méltó halált haljon!"


Becsukom a szemem


Becsukom a szemem, s hallgatok,
Talán néhány szót, mit meghallhatok.
De csak a szél süvített a fák között,
Csendben, az éj a földre költözött.

Szárnyaim lassan lobogtak a szélben,
Apró fény csillant fel a sötétségben.
Halvány alak közeledett felém,
Lassan sétált, tipegett csendben elém.

Kis tünemény állt előttem némán,
Lágy mosollyal gyönyörű arcán.
Csak nézett rám, szótlan,
Kezemben pihent szívem, holtan.

Apró fürtjei lobogtak a szélben,
Szemei ragyogtak az esti fényben.
Nem próbált ígérni, hisz tudta,
Szeretlek, fülembe csak ezt súgta.

Aztán lassan eltűnt a kis tünemény,
Csak a fény, mi távoli, tűnő remény.
Csak ez maradt, egy apró pont,
Mi a szívembe egy kis fényt font.

S most, mintha mozogna a kezemben,
De csak könnyek játszanak a szememben.
És ahogy arcomon futottak végig,
Tekintetem messze szállt, fel az égig.

Már nem ragyognak a csillagok,
És én csak állok, még itt vagyok.
Már nem mosolyog rám a hold sem,
Csak bámul csendben, nem szól, egy szót sem.

S én csak becsukom a szemem, s hallgatok,
Már nincs, amit meghallhatok.
És ahogy a szél süvít a fák között,
Csendben az éj, a szívembe költözött.





"Meghűlt bennem a vágy, hogy éljek, s maradjak,
Hogy álmosollyal bánat arcán, hazudjak magamnak.
Meghűlt a szívem is, az élőárnyak között,
Mitől sírva bújt el, mitől a sötétbe szökött.
Szinte megfagyott már minden, miben hittem,
Azt hittem várnak rám, de senkim sincsen.
Megfagytak a fák, és az égen a csillagok,
Megfagyott a szívem, s lassan én is megfagyok."