Vadászom, utamból kotródj.



Való Disznó Valóságshow, avagy erdei webkamera, folyamatos üzemeléssel

Csend.

Ezüst, féldrágakövek.

Erőtérszaggató pálinkaszerű itókák. (avagy fuck I'm going blind)

Kijelentem, hogy recece!


Tőlem bárki hihet bármiben, amíg nem akarja rám erőltetni; azzal kefél, akivel akar, amíg nem pakolja kirakatba; úgy öltözik, ahogy akar, van még cirka háromszázezer négyzetméter körülöttem, ahova elnézhetek, ha nem tetszik.
Szóval mindenki tehet, amit akar, amíg nem az utcán csinálja, engem meg békén hagy.

Ha a kakaós csigából épp a kakaó hiányzik.

A gangos folyosós társasházak, a második emelettől fölfelé. Azoktól mocskosmód frászolok. (Eszméletlen magasságiszonyom van, még egy kátyú mellé is alig merek odaállni.)

"Időnként kortárs zeneszerzők műveit is játszom, mégpedig két okból. Először is azért, hogy elvegyem a kedvüket a további komponálástól, másodszor pedig azért, hogy emlékeztessem magam, mennyire nagyra tartom Beethovent."
(Jasha Heifetz)


Önámítás, amikor már phd-s szinten zajlik. Nem tudok és nem is akarok egyetérteni az emberek önmagukkal elhitetett hazugságaival.

Ezotéria, alternatív irányzatok - nyitott vagyok ugyan a misztikára, de amikor egészen elképesztő ökörségek nyernek óriási tereket, mert a csodára éhes, ám természettudományokból annak idején kettessel elvergődő tömegek (legalábbis merem remélni, hogy a nagy részük ilyen) válogatatlanul benyelik, azon azért néha nézek nagyokat. És a szkepticizmus, e?

És megint csak recece.