.....

.....

.....

Halálos pici mese

Elindult otthoról,
De célja nem volt még,
Hatalmába kerítette a szabad ég,
De fájt neki a jelen, s fájt neki a múlt,
hiába csinált bármit, az érzés el nem múlt...

A drog és a pia foglya lett,
Elhagyott egy fájdalmas életet,
Nem kért többet abból az ártalomból,
A testét, mint a világot, lerombol.

Feküdt, s feküdt a szabad ég alatt,
A fájdalom a szívéből elmaradt,
Együres hely maradt a szíve helyén,
Újakat gyűjt s máris kész a remény...

Egyszer elindult, hogy megkeresse új életét,
De nem látott semmit, mi adhat reményt,
Elmenekült egy más világba, szép világ lett az övé,
Nem fájt mostmár se a múlt, se a tehetetlenség...

Csak repült, s repült, száz világon át,
Elhagyta azt a részt, ahol az élet jelenti a határt,
Eljutott a végső úthoz, onnan tovább nem repül,
az aranylövés meghozta, mitől szíve megmenekült...




S a ragasztott szívből vércsepp hull a hóra,
Félek, hogy ez csak újabb, néhány óra,
Aztán a festő feketére mázolja a tájat,
Elfelejtette már, hogy ez mennyire fájhat.
Majd falra teszi, képei mellé az új képet
A galériában, melyet mindenki láthat...


...és csak egy ember érthet.